Madarat tolláról, embert pózáról...

Felejts el mindent, amit eddig a báltermek hintőporos világáról gondoltál, mert a valóság sokkal-sokkal púderesebb!

Eyricka Lanvin és házának tagjai

Biztos vagyok benne, hogy legtöbbünknek semmit nem mond a 80-as évek keleti-parti Amerikájának underground buli szcénájában kibontakozott ballroom culture.

Jobban meggondolva, még szavunk sincs rá, a fennkölt hangzású szabad fordítás, az opera- meg Anna-bálokat idéző bálterem kultúra ugyanis olyan távol áll a valóságtól, mint szemöldökcsipesz a fűnyírótól.

A főleg poros pincékben és fülledt bárokban zajló póz- és divat-vetélkedők különleges lehetőségei voltak az identitásukat kereső kisebbségek virágba borulásának. Javarészt transz, meleg és ki tudja még hány ezer identitású, sokszor a szüleik által utcára tett fiatal, vagy frissen az országba bevándorolt útkereső talált otthonra, és leginkább önmagára ebben a világban.

Lényege abban állt, hogy egy-egy karizmatikus figura alapított egy házat, amelyet rendszerint valamely istenített luxusmárka vagy divatmodell után, esetleg simán csak valami brutálisan extravagáns módon nevezett el.

A Gucci-ház egyik tagja előadás közben

Az így létrejött házak aztán felkarolták a tehetséges ki vagy beöltöző-művészeket, rejtett tánctehetségeket, szép-arcú fiúkákat, divat és smink gurukat, bárkit, aki valamilyen módon öregbíteni tudta az adott ház hírnevét és egyben szüksége volt egy befogadó közösségre.

A házak csapatai ezután rendszeresen megmérkőztek egy-egy báltermi versenyen, hogy eldöntsék, melyikük mutatta be profibb módon az adott feladatot, vagy ahogy ők nevezték: kategóriát.

Ezek alatt olyan témákat kell érteni, minthogy ki tudta profibban lemásolni Madonna vogue-koreográfiáját, melyikük keltette életre hihetőben XIV. Lajos korának rizsporos világát, vagy személyes kedvencemet, a face-kategóriát, amely egyszerűen csak arról szólt, hogy ki tudja ütősebben bemutatni a vér profin elkészített sminket. A nyertes házak trófeákkal és természetesen az ezekkel járó hírnévvel távozva váltak a közösségen belül egyre ismertebbé és népszerűbbé, egyenesen legendássá.

Innen kapta címét az HBO nemrég indult streaming szolgáltatásának új reality sorozata, a Legendary, amely igyekszik mindent megtenni, hogy a fenti kulturális örökséget a lehető legnagyobb alázattal és természetesen látványos díszletekbe öltöztetve mentse át a mai mainstream kultúrába. Ebben rejlik ereje és egyben gyengesége is.

A RuPaul nevével fémjelzett nagy sikerű Drag Race és Ryan Murphy kiváló sorozata, a Pose által már jó előre kikövezett út ugyan könnyen járhatónak tűnhetett az amerikai sorozatgyár számára, az eddig látott három rész alapján elmondható, hogy nem jártak maradéktalanul sikerrel.

A Legendary végtelenül minimalista koncepcióval dolgozik: adva van nyolc ház, mindegyik házban öt-öt kiváló, színes, izgalmas személyiség. Ők mérik össze póz-tudásukat hétről hétre egy-egy kategóriában, melyet a négy állandó taggal (többek között a népszerű rapper Megan Thee Stallion és a ballroom-kultúra valódi legendája, a táncos Leiomy Maldonado) és a részenként változó vendég taggal (a harmadik részben ez éppen a Pose sztárja, Dominique Jackson volt) rendelkező zsűri értékel. Hetente egy ház trófeát kap, egy ház kiesik.

House of Ninja

A produkciók a műfajtól joggal elvárható módon professzionálisak, a dresszek tökéletesek, a sminkek akármelyik hollywoodi produkcióban megállnák a helyüket, a tánckoreográfiák bármely színpadon elégedettséget keltenének. A hagyományoknak megfelelően hangzatos nevekkel (House of Ebony, House of Gorgeous Gucci, House St. Laurent) rendelkező házak semmiben nem okoznak csalódást, mégis hiányérzet támadt bennem. Mindazt, amit a Drag Race vagy a Pose könnyedén hoz a műfajból, vagyis, hogy elmélyülten bemutatja az embert a smink mögött, az sajnálatos módon majdnem teljesen hiányzik a Legendary-ból.

A házak viszonylag arctalanok maradnak, az egy-egy felvillantott civil jelenet a tagokról kevés ahhoz, hogy igazán megszeressük őket és így izgulni kezdjünk a maradásukért. A túltolt csillogás eltakarja a lelket és háttérbe szorítja az érdekes karaktereket, szinte semmit nem mond el azokról az izgalmas egyéniségekről, akik részről részre hozzák ki magukból a maximumot.

Jarrell (középen) és társai a Gorgeous Gucci-házból

Pedig akad belőlük bőven, Jarrell, a House of Gorgeous Gucci vezetője az egyik legszebb színes bőrű pasi, akit valaha láttam, vajszívű és nagyon szerethető; Wilma West, a House of West tagja elsőrangú táncos; a House of Ninja teljes cisz-nő csapata egy hatalmas misztérium; de a Lanvin-ház feje, Eyricka Lanvin, már csak az instagram oldala alapján is megérne egy misét!

Bízom benne, hogy az HBO tanul a második szezonra és amikor kell, lejjebb csavarja a csillámpor filtert, hogy jóval többet láthassunk ennek a bámulatos kultúrának a terjesztőiből és rajongóiból. Addig is marad a rapptől hangos tánctér meg a táncrendünk, melybe legalább az első részt mindenképp vegyük fel.