Elhunyt az Egyesült Államok első nyíltan leszbikus képviselője, akit az elnökválasztást előkészítő Demokrata Nemzeti Gyűlésbe delegáltak 1972-ben
Búcsú Madeline Davistől
Ő írta a meleg felszabadítási mozgalom első himnuszát Stonewall Nation címmel
Mert bőrbakancsban jár ő
És aranyszandálban,
Örökre gyermek marad,
S örökre benne a korban,
Legendák hősnője ő,
A galamb és a sólyom,
A Holdnak leánya,
Szerelmem és húgom.
Madeline Davisnek a leszbikusok sokszínűségét ünneplő verse a Boots of Leather, Slippers of Gold című könyvben szerepel, amelyről már korábban is írtunk. Ez volt az első olyan mű, amely egy leszbikus közösség történetét írta meg életút-interjúk alapján, az 1930-as évektől a 60-as évek végéig. Madeline Davis azonban nemcsak ennek a könyvnek volt a társszerzője (Liz Kennedy mellett), hanem számos másban is úttörő volt. Ő tervezte meg az első olyan egyetemi kurzust, amely egy neves amerikai egyetemen a leszbikussággal foglalkozott, Lesbianism 101 címmel; ő írta a meleg felszabadítási mozgalom első himnuszát Stonewall Nation címmel, amely a lenti felvételen Madeline Davis bevezetésével hallható.
Ő volt az első nyíltan leszbikus képviselő, akit az elnökválasztást előkészítő Demokrata Nemzeti Gyűlésre delegáltak, 1972-ben. Ez utóbbi azért is nagy szó, mert tizenéves korában Davis nem sok reményt fűzött a politikához. Főiskolás korában abból élt, hogy kávézókban folkzenét és dzsesszt játszott szülővárosában, a New York állambeli Buffalóban. – Azok közé tartoztam, akik fekete garbóban mászkáltak vékony verseskötetekkel a hónuk alatt, amikben a legtöbb vers borzalmas volt – nyilatkozta egy 2004-es interjúban. – Úgy gondoltuk, a kormány használhatatlan, legjobb az anarchia, de arról se tudta senki, mit jelent.
Mindez 1970-ben változott meg. A Mattachine Society, az első amerikai meleg szervezet buffalói csoportja alakuló ülését tartotta, Davis pedig a barátnőjét várta, de unalmában benézett a gyűlésre. Ezen a napon bevonzotta a meleg mozgalom – és két évvel később már a Demokrata Nemzeti Gyűlésen találjuk. – Megkérdezték, miért akarok elmenni a gyűlésre – mesélte. – Azt feleltem: mert leszbikus vagyok, és a melegek és a leszbikusok még sose képviseltették magukat a gyűlésen. Ideje, hogy mi is hallassuk a hangunkat.
De akkor hogyhogy nem ismeri minden leszbikus aktivista Madeline Davis nevét, hogyhogy nem írtak róla életrajzokat és nem készült róla Netflix-sorozat? Valószínűleg azért, mert az amerikai meleg mozgalom két bölcsőjének San Franciscót és New York városát tekintik, az ottani aktivisták és csoportok azok, amikről hallani lehetett. Davis pedig Buffalóban élt, amit egy 2009-es dokumentumfilmben így jellemzett: „elszegényedett munkásváros a préri szélén”. Mégis, ez a város jelentősen hozzájárult a leszbikus történelemhez.
Egyik hozzájárulása Leslie Feinberg itt játszódó, magyarra is lefordított Kőkemény (Stone Butch Blues) című önéletrajzi regénye, a másik pedig az az LMBT archívum, amit Davis hozott létre. 2004-ben így nyilatkozott az archívumról: „Annyira fontos összegyűjteni ennek a közösségnek a történelmét, és imádom csinálni. Imádok ott ülni az archívumban, olvasgatni a dokumentumokat és visszaemlékezni a saját életemből olyan dolgokra, amiket már el is felejtettem... Az archívum számomra egy soha véget nem érő projekt, halálomig fogom csinálni.”
Davis gondoskodott róla, hogy az archívum tükrözze az LMBT+ identitások sokszínűségét, függetlenül attól, hogy adott időszakban hogyan értelmezték ezeket. Például az archívum első anyagai közé tartoztak egy Peggie Ames nevű nő személyes dokumentumai, aki transznemű aktivista volt egy Buffalo környéki kisvárosban az 1970-es években. Noha az az általános elképzelés, hogy a második hullámos feministák transzfóbok voltak, Davis számára fontos volt Peggie élettörténete és hagyatéka. Ő nem korlátozta az archívumot a fehér meleg férfiak és nők történetére, és ma innen tudhatjuk, hogy milyen volt a transznemű aktivizmus Buffalo környékén az 1970-es években.
Davis utolsó hónapjai küzdelmesek voltak. 2021. január 6-án agyvérzést kapott. Mivel a Covid miatt a kórházakban káosz és hosszabb időszakokra látogatási tilalom volt, Wendy Smiley, aki 25 éve Davis párja volt, hetekig nem mehetett be hozzá. Nélküle viszont Madeline teljesen szétesett. Ezért március végén az a döntés született, hogy hazaviszik és ápolónőt fogadnak, aki segít Smileynak gondoskodni róla. Ez újabb nehézséget okozott, mert Davis egészségbiztosítása csak a kórházi kezelést fedezte, az otthoni ápolást nem, ezért közösségi gyűjtés indult, hogy fizetni tudják a költségeket. Sajnos erre nem sokáig volt szükség. Április 27-én Madeline Davis békésen elszunnyadt és nem ébredt föl többé.
Egy megosztással támogathatsz minket!
Yorumlar