Budapesten a járvány előtt sem működtek leszbikus szórakozóhelyek, a régi bároknak pedig már nyomuk sem maradt.
Pont a leszbikusok ne szeretnének bulizni?
A meleg férfiak nem hagyják abba a bárba járást csak azért, mert bepasiztak. És a leszbikusok?
Van már vagy húsz éve, hogy a kezembe került Liz Kennedy és Madeline Davis Leather, Slippers of Gold: The History of a Lesbian Community című könyve, de azóta többször elolvastam és még többször ajánlottam.
A két szerző a 80-as években indított egy oral history projektet azzal a céllal, hogy dokumentálják a leszbikus közösség történetét városukban, a New York állambeli Buffalóban. Buffalo lakossága csak 260 ezer fő, de már a 30-as évektől olyan pezsgő leszbikus élet volt benne, hogy párhuzamosan több leszbikus bár is működött, és az egyik interjúalany egyszer meghallotta, hogy bátyja arról beszélget a haverokkal: leszbikus bárt kéne nyitni, az a legjobb biznisz.
Mindehhez képest Budapesten jelenleg egyetlen leszbikus bár sincs (és már a pandémia előtt sem volt), és az egyetlen csak női bár csak pár évig létezett (annyira feledésbe merült, hogy még a neten se találtam infót, konkrétan mettől meddig). Most pedig azt olvasom egy cikkben, hogy a csaknem kilencmilliós Londonban is az utolsót rúgják a leszbikus bárok.
A különbségnek számos oka lehet. Az egyik nyilván a Stonewall előtti leszbikus közösség jellemzői: az a butch-femme szubkultúra, amit a munkásosztálybeli leszbikusok létrehoztak, egy erősen bárközpontú kultúra volt (ennek lehettek praktikus okai is, például keveseknek volt elég nagy lakása vagy elég toleráns szomszédai ahhoz, hogy házibulit tarthasson). Akkoriban ugye nem volt internet, nem voltak törvényesen működő leszbikus egyesületek, tehát a bárba ment az, aki hozzá hasonló nőkkel akart találkozni – azért, hogy beszélgessen, hogy összefusson a régi haverokkal, hogy felszedjen egy csajt vagy éppen eldicsekedjen azzal, milyen jó nője van.
Vagyis az internet valamennyire csökkentette a bárok jelentőségét, de nyilván nem pótolhatja őket teljesen. A pandémia szintén megnehezíti a leszbikus bárok helyzetét, mint az összes többi bárét, de nem egyedül felelős a problémáért. A videóban elhangzik: az a tapasztalat, hogy a leszbikusok ismerkedni járnak a bárokba, és miután párra találtak, eltűnnek onnan, ezért a helyek fokozatosan átalakulnak melegbárrá. Ebben burkoltan az is benne van, hogy a meleg férfiak nem hagyják abba a bárba járást csak azért, mert bepasiztak. De vajon miért?
Felmerül az a sztereotípia, hogy a leszbikusok nem járnak bulizni, hanem otthon ülnek a macskáik között, de a videóban megszólaló egyik nő ezt hevesen cáfolja: bizony a csajok is szeretnek kirúgni a hámból. Ő azt látja, hogy az emberek túl gyorsan megunnak dolgokat, ezért próbálja a bulijait különböző helyszínekre szervezni (ilyen projektek Magyarországon is vannak, bár a helyszínváltogatás inkább technikai okokból történik). Én azonban azt is látom, hogy a leszbikusok gyakran járnak hetero helyekre. Ennek lehet anyagi oka: a meleg helyek általában drágábbak (a Budapesten egy ideig üzemelt leszbikus-barát romkocsmának olyan árai voltak, mint a környező bulinegyed elegánsabb bárjainak), a nők kevesebbet keresnek, ez is szempont.
Ráadásul két nő különösebb probléma nélkül táncolhat egymással még a kevésbé meleg barát helyeken is: nem mindenki jön rá, hogy leszbikusok, így nem is vegzálják őket. És még ha egyértelmű is, hogy ők egy pár: a fiatalabb korosztály már kevésbé elutasító a melegséggel és főleg a leszbikussággal szemben, ha nem Nagymagyarország-térkép és Árpád-sávos zászló a belső dekoráció, akkor azért kábé számíthatunk arra, hogy nem fognak nagyon kötözködni. Ez lehet az egyik oka, hogy a már párt talált leszbikusok pártolnak át a hetero bárokba – nyilván ismerkedésre ezek kevésbé alkalmasak.
Mindezek mellett a strukturális okok mellett én látok még egyet, ez pedig a féltékenység. A leszbikus közösségben ezt nagyon gyakran láttam, és el tudom képzelni (sőt tapasztaltam is), hogy egyesek azért nem viszik leszbikus bárokba a barátnőjüket, mert félnek, hogy valaki lecsapja a kezükről. A leszbikus közösségben (legalábbis Magyarországon) se az egyéjszakás kalandoknak, se a nyitott kapcsolatoknak nincs meg a kultúrája olyan mértékben, mint a meleg férfiaknál, és a pasibárokat leginkább ezek éltetik. Persze a butch-femme párok is féltékenyek voltak egymásra, de annyira nem volt más közeg, ahol vállalhatták magukat, hogy így is lementek a bárokba, aztán maximum verekedés tört ki, ha egy nő más barátnőjére vetett szemet.
A videóban elhangzik egy kulcsszó: közösségi szolidaritás. A meleg és leszbikus bároknak nagyon fontos szerepe van a közösségépítésben, a kapcsolatteremtésben és sokak számára az identitás megtalálásában és felvállalásában is. Talán saját magunknak is volt ilyen tapasztalatunk, vagy valakinek a környezetünkben. Ha tehát barátokkal vagy a párunkkal bulizni vagy akár csak dumálni akarunk valahol, és megengedhetjük magunknak, ne az alapján válasszunk, hogy hol mennyi egy kávé, hanem tudatosan járuljunk hozzá ahhoz, hogy közösségi tereink fennmaradhassanak.
Egy megosztással támogathatsz minket!
Comments