Homofób törvények árnyékában

Frissítve: 2021. nov. 18.

Hogy hogyan hatnak a homofób törvények a vidéki melegekre? Riportunkban erre a kérdésre kerestük a választ.

Vidéki helyzetkép következik

Sem az egyre gyakoribb buzizás, sem pedig a homofób törvények nem könnyítik meg az elszeparált vidéki melegek életét

Miközben pride-ba illő jelenetek zajlottak le augusztus 20-án az Andrássy úton és turult húzogattak félmeztelen férfiak, amit az orosz nagykövetség ablakából is jól láthattak, addig Laci, a 45 éves vidéki roma meleg férfi épp a vonaton ült, és barátjához sietett, hogy megnézze az esti tűzijátékot, majd hulla fáradtan elvegyüljön a budapesti meleg éjszakában.

A budapesti meleg éjszakából azonban 2021-re nem sok minden maradt. Ráadásul a járvány és az utóbbi 11 év sem tett jót a közösségnek. Azok a meleg szórakozóhelyek, amelyek még léteznek, sokáig zárva voltak, és ha ez nem lett volna elég, akkor ott vannak a homofób törvények és a gyűlöletkampányok.

Történetünk főszereplője egy Győr és Székesfehérvár közötti kistelepülésen él, és azt mondja, ha nem lenne barátja, akkor nem biztos, hogy túléli az eddigi járványidőszakokat. A meleg középkorú férfi a járvány miatt vesztette el a munkahelyét, és semmiféle szociális támogatást nem kapott a nehéz időszakban, így se rezsire, sem betevő falatra nem jutott neki.

A roma férfi ebben a helyzetben ismerte meg budapesti biztonsági őrként dolgozó barátját, aki mellett ki tudta húzni a szűkös hónapokat. Aztán nagy nehezen sikerült munkát találnia egy köztisztasági vállalatnál, és idén nyáron annyi öröm is jutott az életébe, hogy augusztus 20-án elutazhatott tűzijátékot nézni, amit az egész hetes korán kelés és az utazástól megfáradva egyáltalán nem tudott élvezni, ráadásul a Margit-hídon sem volt túl jó a kilátás. Csoda-e hát, hogy ezek után még a meleg szórakozóhelyen sem érezte jól magát a férfi?

– Annyira sokan voltak, hogy még le sem tudtunk ülni meginni az italunkat, ezért két órát se maradtunk.

– mondja László, aki életében most először volt cruising bárban, ami nem jött be neki. Hiába mondom, hogy az ilyen helyeken az a lényeg, hogy minél többen legyenek, a roma férfi ennél romantikusabb alkat, és más elképzelései vannak a meleg szórakozóhelyekről.

A szóban forgó hely egyébként ma már a párját ritkítja, és hasonló a műfajban nincs is több Budapesten vagy az országban. A bulinegyed szélén található helyet be is akarta záratni az előző városvezetés, és még népszavazást is kezdeményeztek az ügyben, ami érdektelenségbe fulladt, így maradt meg mára a szórakozóhely.

Régebben több meleg bár volt Budapesten, ahová kulturáltan be lehetett ülni, és ismerkedni lehetett férfiakkal. De Budapest híres volt a meleg fürdőkultúrájáról is, aminek ma már szinte nyoma sem maradt, ugyanis kiirtották a fürdőkből a melegeket. Mára még a Király fürdő is bezárt, amit bő 10 évvel ezelőtt csak melegek látogattak. Tettek is ellene, majd a fürdő lepusztult állapotba került, a nagy létszámú meleg törzsközönséget pedig se turisták, sem a hazai fürdőzés szerelmesei nem tudták pótolni, így a Királyra kikerült a „határozatlan ideig zárva” tábla.

Lacinak ezekre a folyamatokra persze nincs rálátása vidékről, de a homofób propaganda hatása már annál inkább tetten érhető:

– Haragszom a melegekre. A melegek ne akarjanak házasodni, ne akarjanak gyereket örökbefogadni, ne dicsekedjenek azzal hogy melegek, és ne viselkedjenek úgy, ahogy nem kell!

Laci nyilván túl sokat néz m1-et, vagy Hír TV-t, és hatnak rá a melegellenes szólamok, különben miért haragudna arra a közösségre, aminek ő maga is tagja? Vidéken azonban csak annyi látható a közösségből, amit láttatni akarnak, és bizony a melegek is benyelik a róluk szóló propagandát; pedig amit mutatnak rólunk az köszönőviszonyban sincs a valósággal. Gondoljunk csak azokra a rágalmakra, amelyek szerint meleg aktivisták és transzvesztiták akarják megrontani az óvodásokat, de ott volt a mesekönyv körüli hisztériakeltés is. Ez az az öngerjesztő folyamat, ami ma Magyarországon nemcsak az óvodásokat, hanem a heteroszexuális férfiakat is veszélyezteti, és amit meleg propagandának hívnak. Ennek nyitánya volt a tavalyi Szájer József eset is.

Pedig modern érzékenyítő mesekönyvekre Szájer és Orbán óvodás korában is nagy szükség lett volna. De ilyen mesekönyveket akkoriban még nem írtak, aminek most isszuk is a levét. Én már egy fokkal szerencsésebb helyzetben vagyok, ugyanis óvodás koromban egy olyan könyvet mutogattak nekünk, amelyen egy szakállas bácsika volt látható, s közben az óvónő azt a mondatot ismételgette, hogy „Lenin szerette a gyerekeket”. Nyilván innen datálható a szőrös és szakállas férfiak iránti vonzalmam.

A mai helyzet persze ennyire nem vicces, hisz nemcsak sokak hangulata válhat depresszióssá a kormányzat homofób ténykedése miatt, de még jogaink is évről évre csorbulnak. Egy ilyen helyzetben kinek jut hát eszébe vidéken a felvállalás?

A felvállalás és a coming out egy tipikus példája annak, hogy miben különbözik egy vidéki meleg élete. Vidéken nem gyakori beszédtéma az, ha valaki nem heteroszexuális, bár jól lehet a kistelepüléseken mindenki pontosan tisztában van azzal, ha a szomszédja meleg, vagy leszbikus, mégis ezek az emberek inkább a rejtőzködést választják.

Egy 3500 fős veszprémi településen beszélgetek egy helybéli ötvenes asszonnyal, akitől megtudom, hogy a településen élnek leszbikusok és melegek is, amivel jóformán mindenki tisztában is van, de a mai viszonyokra az a jellemző, hogy ezek az emberek inkább szégyellik másságukat, mintsem nyíltan beszéljenek róla, ráadásul a fideszes városvezetés nem éppen érdekelt abban, hogy legyenek közösségi események, vagy egyáltalán olyan alkalmak, amikor két embernél több beszélget egymással, nemhogy nyilvánosan bulizzanak a melegek.

Természetesen vannak ellenpéldák is. Még tavaly májusban beszélgettem egy Győr mellett élő meleg fiatalemberrel, akinek újdonsült párja megdöbbent azon, hogy falusi szomszédja és családja ugyanúgy kezeli, szereti és elfogadják, mint bárki mást a kistelepülésen. Nem szólták meg, és nem nézték ki azért, mert meleg, és a barátjával él együtt, de az eddigi keserű tapasztalatok miatt még az elfogadás pozitív tényét is három hónapba telt amíg feldolgozta a vidéki létbe belecsöppenő meleg férfi.

Vidéki utazásom során gyorsan kíváncsiságból tettem is egy próbált, mi történik akkor, ha megkérdezem a falu központjában lévő dohánybolt eladóját, hogy mi a véleménye a melegek örökbefogadásáról és az azonosneműek házasságáról, amit ügye ma az alaptörvény tilt, és mint tudjuk az anya nő az apa pedig férfi. A pult mögött álló huszonéves fiatal hölgy erre a kérdésre csak annyit válaszol: – Nekem nincs semmi bajom a melegekkel.

A szomszédos üzletben már nem ennyire egyszerű a helyzet. Az újságot is áruló üzlet tulajdonosa ugyanis a Fidesz helyi alelnöke, és kérdésemre a Mandinert és a Magyar Nemzetet kezdi el lobogtatni, azzal a szöveggel, hogy náluk újságból és véleményekből is széles a választék.

Noha vannak pozitív és negatív példák egyaránt az elfogadásra, vidéken nem az a jellemző, hogy lennének lehetőségek LMBTQ közösségi programokra vagy kimondottan melegeket megcélzó szórakozási lehetőségekre, bár igény erre a legtöbb helyen lenne, hiszen mást sem hall az ember, ha vidéki melegekkel beszél, hogy nincs a környéken semmilyen lehetőség.

Azt már egy másik beszélgetőtársamtól tudom meg, hogy bizony vannak olyan nagyvárosok, ahol konkrétan akadályokat is gördítenek a meleg közösségi terek létrehozása és működése elé, de olyan is előfordult, hogy szélsőségesek jelentek meg meleg bulikon. Persze az utóbbi esetben azt nem lehet bizonyítani, hogy politikai megrendelésre vagy önszorgalomból jelentek meg a bakancsosok, minden esetre ösztönzést az önszerveződésre a nagyvárosban élő melegek egyáltalán nem kapnak, a homofóbok viszont annál inkább. Jobbára két lehetősége marad a magányos vidéken élő melegeknek önazonosságuk megélésére. Az egyik a virtuális terek, partnerkereső alkalmazások; a másik pedig a hétvégi budapesti vagy külföldi kiruccanások. Azonban a járvány eléggé beszűkítette a lehetőségeket az utóbbi másfél évben.

Szóval nem egyszerű ma (vidéki) melegnek (sem) lenni Magyarországon. De nem szabad benyelni a rólunk szóló propagandát, nem szabad csüggedni, nem szabad félni, nem szabad dühösnek lenni, hanem meg kell élni önmagunkat annyiszor és úgy, ahogy azt szeretnénk, és úgy ahogy azt tehetjük és jólesik.