Gyakran hallani különböző internetes fórumokon, a televízióban és a rádióban, hogy az LMBTQI diákok és felsőoktatási hallgatók diszkriminációja rendkívül magas szintű.
Elszomorító olvasni a számos öngyilkossági kísérletről, hajléktalanná, prostituálttá vált fiatalról, akik LMBTQI hovatartozásuk miatt kerülnek ilyen helyzetbe az USA-ban is.
Mi a helyzet hazánkban? Hogy látják a magyar fiatalok az oktatás helyzetét LMBTQI szemszögből?
Interjúalanyaim az oktatási rendszer különféle területein tanulnak, de pozitív élményről sajnos kevesen számoltak be közülük. Sajnos van hova fejlődni itthon ezen a téren, mert az iskolaévek nemcsak életünk legmeghatározóbb évei, hanem az oktatási rendszer és az abban dolgozók is a jövő generációiért felelnek, felelősségük éppen ezért kiemelkedően fontos. Cikksorozatunk 2. része következik.
Perhács Kamillla vagyok, a Debreceni Egyetem BTK elsőéves hallgatója. Magam biszexuálisnak vallom. A baráti köröm tud róla, de ha valaki megkérdezi, akkor nem szoktam titkolni.
Sajnos ért emiatt atrocitás, még a gimnáziumban. Mikor volt osztálytársaim elkezdtek valamit sejteni, a hátam mögött (természetesen) „leszbikusnak” hívtak, holott ez így nem helyes rám nézve, illetve osztályfőnökömnek is hangoztatták, hogy „beteg” vagyok.
Volt fiú párom terjesztette rólam, hogy a lányokhoz vonzódom. Mikor gimnáziumba jártam (katolikus gimnázium), több tanárom is hangoztatta, hogy ez betegség, vagy, hogy „Kakas ne kezdjen kakassal.”,
„Milyen jó volt mikor az egyik felvonuláson jól megverték őket, most is ezt kellene.”, tehát egyáltalán nem elfogadó az oktatást végző emberek hozzáállása ehhez a témához szerintem.
Viszont volt pozitív tapasztalatom is, mikor a hittantanár vélekedett úgy, hogy ezt el kéne fogadnunk, hogy vannak ilyen emberek és nem szabad őket támadnunk. Min változtatnék leginkább? A társadalom hozzáállásán.
Nyíltabban kéne kezelni ezt a témát iskolai szinten is, mert nagyon sokan nem is tudják pontosan mi is ez és így utálják azokat, akik mások, mint ők, eltérnek az általuk alkotott normális emberi képtől.
Mostanában sajnos azt vettem észre, hogy sokan azt hiszik menő leszbikusnak vagy pánszexuálisnak lenni, ezért a saját nemükből választanak maguknak párt és úgy viselkednek, ahogy nem illő.
Így nem is olyan érhetetlen, ha az emberek elítélik ha valaki az LMBTQI-be tartozik. Összefoglalva mindenképpen olyan beszélgetéseket kellene tartani erről a témáról az iskolákban, ahol a diákok megismerhetik, elmondhatják véleményüket, és ha már valóban elítélik ezt akkor el is tudják mondani miért.
Mire van az oktatás ha nem erre, hogy tanuljanak, tapasztaljanak a diákok. Ha valaki az LMBTQI csoporthoz tartozik, az nem szégyen és nem is dicsőség, ez olyan mintha valakire azt mondanánk, hogy tanuló, tanár stb. egy csoporthoz tartozik, ahol hozzá hasonló emberek vannak, de semmi több.
Szerintem ez egy olyan hozzáállás, amikor már nem megbámulunk és kritizálunk másokat, hanem elfogadjuk úgy, ahogy van és nem elítéljük.
