top of page
Czakó Péter

A két legmelegbarátabb párt lett a legerősebb ellenzéki oldalon


A Freie Ungarische Botschaft civilszervezet vendége volt május 30-án Ceglédi Zoltán politikai elemző, publicista a berlini Szimplában.

"Nem lesz itt jelentősebb szélsőjobboldali párt, hiszen a Fidesz már az."

Ceglédi Zoltán politikai elemző Berlinben járt, ahol beszélt az EP választásokról és szóba került a magyarországi LMBT közösség is.

A híres budapesti romkocsma berlini testvérének nagyterme csordulásig tele volt, sőt az ajtóban is álltak csütörtök este 6 órakor. A népszerű újságíró személye sokakat elhozott, különösen most, hogy a demokratikus ellenzéki oldalon felcsillant némi remény, mivel a közvélemény kutatásokat meghazudtolva a DK több mint 16, a Momentum meg csaknem 10 %-ot szerzett a legutóbbi EP választásokon, amivel ők lettek a legerősebb ellenzéki pártok.

Igaz a Fidesz így is 53 %-al nyert, de talán ez volt az első olyan Fidesz győzelem, ahol némi bizakodásra van ok a demokratikus választók körében, mert a két csoport olyan rétegeket tudott megcélozni sikeresen, amivel van esély kiütni a Fideszt akár már az önkormányzati megmérettetésen is, ha nem akkor meg számos jelentős körzetet megszerezni.

Zoli a közvélemény kutatásokkal kezdte, hogy mennyire saját megrendelésre készülnek, hogy mennyire olyan adatokat mutatnak, amelyek a megrendelőt tüntetik fel jobb színben szemben a valós számokkal, hogy ezek mennyire pontatlanok, holott pont ebből kellene elemzőként dolgoznia.

Az este természetesen az EP választásokról szólt, de azért néha kitért az LMBT közösség helyzetére is, mely szerinte azzal, hogy 2013-ban már nagy cégek is elkezdték támogatni a pride-ot mint pl: a Google, így egy szűk aktivista kör helyett, már több ezres tömeget mozgatott meg. Az egyik kérdező firtatta Kövér László kijelentéseit miszerint a "normális homoszexuális nem tartja magát egyenrangúnak".

Felvetődött az is a hallgatóság soraiban, hogy érdemes lenne az egész sztorit lefordítani más nyelvekre, hogy értesüljön a külföldi olvasó is arról, ami Magyarországon folyik. Ugyanis a magyar egy nagyon egyedülálló nyelv, csak némi rokonságot mutat a finnekkel, de az sem olyan jelentős, mint a latin, vagy a szláv nyelvcsaládoknál, így bizony Magyarország ebből a szempontból is el van szigetelve.

A Dumaszínház sztárja elemezte a pártok különböző kampányait, eredményeit, ugyanakkor üdvözítőnek tartotta azt is, hogy a DK és a Momentum milyen szép százalékot ért el. Két olyan párt, ami nagyon támogatja az LMBT emberek jogait. A Demokratikus Koalíció elnöke Gyurcsány Ferenc rendszeresen felvonul feleségével a most listavezető nyertes Dobrev Klárával a Budapest Pride felvonulásokon. Az ő idejében szavazták meg a bejegyzett élettársi kapcsolatot, a blogjában írt a jogainkról és az ő kormányának tagja volt Szetey Gábor, aki a kormányzásuk idején bújt elő 2007-ben a Budapest Pride megnyitón.

A Momentumnak pedig kis milliónyi LMBT projektje van (ahogy más kisebbséget érintő is), egy nagyon aktív LMBT munkacsoportja és a tavalyi felvonulásra mintegy 200 aktivistát vittek ki a most EP képviselő lett Donáth Anna alelnök vezetésével. Még külön kitűzőket, molinókat is csináltattak ez alkalomra, sőt azt kell mondanom, hogy ők voltak az egyetlen párt, amelyek LMBT emberekkel is kampányolt a mostani választáson. Ezt egyik sem tette meg a többi párt közül, amit a magam részéről nagyon hiányoltam.

Itt Berlinben 3 pártot is láttam, amely az LMBT jogokkal is kampányolt pl: a most megerősödött Zöldek (die Grüne) is. Ettől függetlenül abszolút tiszteletet érdemelnek a minket támogató pártok, amiben a DK és a Momentum a legerősebb.

Az MSZP, LMP szintén támogatják a közösséget, de előbbi erősen a szétesés szélén, utóbbit meg már a Magyar Kétfarkú Kutya Párt is megelőzte, szóval valószínűsíthető, hogy nekik annyi. Ez személyes megjegyzésem.

A Jobbiknál is erősen a felmorzsolódással küzdenek, igaz, hogy a szavazóinak egy része nem csak a Momentumot, vagy a radikális fasiszta pártot a Mi Hazánkat választja, hanem a Fideszt is.

"Nem lesz itt jelentősebb szélsőjobboldali párt, hiszen a Fidesz már az." - mondta a publicista, amiben tökéletesen igaza van. Már Heller Ágnes filozófus is kimondta és a német sajtóban pedig teljes természetességgel úgy beszélnek az Orbán kormányról, mint egy szélsőjobboldali vezetésről.

Rengeteg dologról volt szó és szerintem az idő semmire nem volt elég. A végén lehetett kérdezni, de annyi kérdés volt, hogy az összeset megválaszolni már nem tudta Ceglédi Zoltán, mert már rohannia kellett. Ez van. Reméljük jön még lehetőleg az önkormányzati választások előtt.

0 hozzászólás

Kapcsolódó bejegyzések

Az összes megtekintése

MAGDI A GŐZBEN

METÉLT VAGY NEM?

Head
fffffffffff

bottom of page