top of page
Czakó Péter

Vannak melegek, akik még mentegetik a Fideszt Kövér miatt?


Azt hittem nem jól látok, amikor a közösségi oldalam hírfolyamán egyik ismerősöm arról kezdett értekezni, hogy ne bántsuk a Fideszt, mert a párt nem osztja a házelnök elhíresült gondolatait.

A köztévé homoszexualitás kigyógyításáról értekező műsora nem volt elég gáz?

.

Egyes melegek szerint Kövér László véleménye a melegekkel kapcsolatban nem tükrözi a Fidesz véleményét. Ti egyetértetek ezzel?

Meglepően, a kommentelők jó része helyeselt is vele, holott rögtön az ominózus kijelentések után Gulyás Gergely kormányszóvivő közölte, hogy "Amit én elmondtam, az nem áll éles ellentétben azzal, amit Kövér László elmondott"

Őszintén nagyon vissza kell fognom magam, hogy ne kezdjek el káromkodni, így megpróbálok finoman reagálni. Mégis mi a fene történt Magyarországon, hogy ekkora szellemi sötétségbe kerültek egyes emberek?

Milyen szellemi leépülés történt, hogy egyes LMBT emberek még meg is védjék a Fideszt az elmúlt évek sok-sok homofób tette után?

A köztévé homoszexualitás kigyógyításáról értekező műsora nem volt gáz? Vagy ezzel abszolút egyetértetek? Vagy amikor homofób családügyi konferenciát szerveztek a parlamentben kormány támogatással? Vagy amikor vezető fideszes propagandisták simán kutyaürülékhez hasonlították a közösségünk tagjait, beleértve téged is? Had kérdezzelek meg téged, aki mentegeted a Fideszt, hogy te szarnak érzed magad?

Gajdics Ottó Sajtószabadság-díjas kormányzati propagandista száraz kutyapiszokhoz hasonlította a melegeket

Még nem is említettük Orbán buzizásait, és azt a tényt, hogy az Alaptörvénybe foglalták, hogy házasság csak férfi és nő között jöhet létre, államtitkárok és kormányzati biztosok homofób megjegyzéseit stb.

Érdekes véletlen az is, hogy pont a Homo- és Transzfóbia Elleni Világnap előtt jött elő Kövér László a véleményével, a zuglói lakossági fórumon, ahol előre megírt kérdéseket tehetett fel Kövérnek a közönség.

Kicsit gondolkozz! Ugyanakkor nézd meg, hogy az M1 műsora, a Gajdics Ottós kijelentés és a házelnök beszólása is jó féléven belül volt, ami jól szemlélteti hogy a kormányzati gyűlöletpropaganda célkeresztjébe a melegek kerültek.

Ja, akkor még kifelejtettem a pár héttel ezelőtti színvonalas értekezését Bayer Zsoltnak a Hír TV-n, ahol egy egyszerű patkányos mesére, a L'ecsó rajzfilmre mondták azt, hogy a homoszexualitásra ösztönzi az embereket és persze kicsit a patkányokhoz is hasonlítottak minket LMBT embereket.

Miért támogatod a Fideszt? Számomra teljesen felfoghatatlan! Értem, hogy számodra természetellenes az, hogy a pasiddal házasodj, mert arra nevelt a konzervatív családod, aki előtt valószínűleg titkolod a másságod és minden alkalommal egy kamu barátnővel kell a családi kérdések elől kitérned, hogy ugyan már mikor házasodtok össze a hölggyel, de azt végképp nem értem, hogy egy olyan pártra szavazol, amely soha nem fogja számodra azt az életmentő gyógyszert ingyenessé, vagy megfizethetővé tenni, amely megvéd a világ egyik leggyilkosabb betegségét előidéző vírusától, a HIV-től.

Soha nem fogod megkapni a Fidesztől olcsón a PrEP-et - ingyen meg pláne nem - melynek 70.000 Ft per hó jelenleg az ára Magyarországon! Ezt nyugaton már ingyen, vagy bagóért odaadják, azért, mert felismerték, hogy a megelőzés jóval olcsóbb, mint a már HIV-fertőzöttek kezelése. Szóval a Fidesztől nyugodtan megkaphatod a vírust, mert a szélsőjobbos ideológiáik fontosabbak nekik, mint az emberi egészség és az egészségügyi rendszer tehermentesítése.

Végezetül tudom, hogy amikor már elfogynak az érveitek, akkor csak az a válasz, hogy itt a legfontosabb mégis az, hogy ne legyenek migráncsok, meg különben is Soros.

"Gratulálok!"

Vasárnap EP-választások! Próbáljunk meg helyesen szavazni!

0 hozzászólás

Kapcsolódó bejegyzések

Az összes megtekintése

MAGDI A GŐZBEN

METÉLT VAGY NEM?

Head
fffffffffff

bottom of page