Múlt pénteken kezdődött a Momentum mozgalom külföldi szervezeteinek 3 napos konferenciája Berlinben, ahol a meghívott vendégek között volt az elnökség egyes tagjai pl: Fekete-Győr András is.
A program résztvevői a szélrózsa minden irányából érkeztek Európából (London, Brüsszel, Párizs, Hága).
Az eset után a jó kedv letargiába csapott át
Az első este egy remek hangulatú telt házas nyílt beszélgetés volt, ami után jó páran elmentünk egy közeli étterembe vacsorázni, majd egy kisebb bárba iszogatni, beszélgetni
A kb. hajnali 2-ig tartó felszabadult eszmecsere után a közeli S-Bahn megálló felé, az ICC Messe Nord felé vettük az irányt. A felüljáróra érve azonban a vérünk majdnem megfagyott, mert egy fiatal srác állt a híd korláton kívül, kezeivel a korlátot fogva. Mondani sem kell, hogy azonnal kijózanodtunk és minden testrészét hátulról megfogtuk. Kb. 2 percig tartottuk, mert attól féltünk, hogy elkezd kapálózni és lezuhan a sínekre, majd óvatosan, de határozottan hátulról áthúztuk a korlát felett.
Leültettük a padkára, majd fogtuk, vigasztaltuk, míg közülünk valaki rendőrt hívott. A fiatal lengyel fiú nem akart élni, de ennek okát nem árulta el. A rendőrök elég gyorsan a helyszínre értek, a srácot elkísérték, majd felvették az én és egy másik berlini magyar adatait a kapcsolattartás miatt.
Az eset után a jó kedv letargiába csapott át, és volt aki még lehúzott egy szíverősítő tequilát. Nem csoda, hiszen félelmetes volt abba belegondolni, ha pár perccel később érkezünk akkor a fiút már kettévágja egy vonat.
Az esemény egy nagyon kellemetlen emléket idézett fel bennem, azt amikor megtudtam, hogy Rózsa Milán kollégám és harcostársam a vonat elé vetette magát. Bár nagyon beteg volt mentálisan és az már a sokadik kísérlete volt, de a mai napig van bennem egy érzés, hogy nem tudtam neki segíteni.
Nem szeretnék közhelyeket puffogtatni, hisz nekem is volt, hogy sokszor eszembe jutott nehéz helyzetekben, hogy önkezemmel vetek véget az életemnek, de mégis kimásztam belőle és ha kellett bizony igénybe vettem pszichológus segítségét. Ez egy fejlett világban nem szégyen, csak Magyarországon, ahol magasról nem érdekli az embereket mi van a másik lelkével, aztán pislognak, amikor hirtelen tragikusan elhalálozik az illető.
Az eset sokként érte a csapatot. Engem meg ismét arra ösztönöz, hogy figyeljek oda jobban a másikra és ha nem érezzük jól magunkat kérjünk segítséget. Mindenkinek vannak barátai, mindenkit szeret valaki. Olyan nincs, hogy valakit senki nem szeret. Ha valaki ilyet mond azonnal dobd ki az életedből, mert nem a barátod. Ne szégyelljünk orvoshoz fordulni ilyenkor, mert a szeretteink nincsenek erre specializálódva. Ott vannak mellettünk, de a komoly lelki gondokat csak szakember segítségével lehet megoldani.
Vigyázzunk egymásra!
