Alig 30 éve, 1990 májusában került sor arra, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) törölje a betegségek listájáról a homoszexualitást és a biszexualitást.
A transzszexualitás egészen idén június 18-ig, a betegségnek, mentális zavarként került meghatározásra
Az utóbbi évtizedekben jelentős intézményes változások mentek végbe a szexuális és nemi kisebbségek jogegyenlőségének érdekében
A világ országainak több mint harmadában ma is megnyilvánul az állam fóbiája az egyszerűsítve LMBTQI betűkkel jelölt, leszbikus, meleg, biszexuális, transz, queer és interszexuális kisebbségekkel szemben.
Ma is akad 8 olyan ország (Szudán, Dél-Szudán, Szomália, Irán, Mauritánia, Szaúd-Arábia, Jemen és Nigéria néhány állama), ahol halálbüntetés fenyegeti azokat, akik azonos neműekkel lépnek szexuális kapcsolatba, további 72 országban pedig börtönbüntetés, ami néhány hónaptól akár életfogytiglanig terjedhet.
Amit elértünk… Portugália a hatodik európai ország, Málta, Norvégia, Dánia, Írország és Belgium után, amely orvosi és állami engedély nélkül is lehetőséget ad az adminisztratív nemváltoztatásra.
Bermuda pedig „rekordot” állított idén februárban, amikor a kormányzó John Rankin aláírta a törvényt, amely megtiltja a tavaly május óta a Legfelsőbb Bíróság által engedélyezett „melegházasságot”.
A nyugati országok közül a legjelentősebb előrelépés az elmúlt évadban Ausztráliában történt, ahol azután került sor a házasság jogának kiterjesztésére, hogy afféle „nemzeti konzultációt” szervezett postai úton a statisztikai hivatal. A közvélemény-kutatásban a választásra jogosult ausztrálok több mint háromnegyede vett részt (79,5%), és 61,6 százalékuk, csaknem 8 millió ember támogatta, hogy a nem heteroszexuális párok is összeházasodhassanak.
Ezzel Ausztrália lett a 25. ország a világban, ahol a házasság intézményét kiterjesztették a meleg párokra, egyébként 13 évvel azután, hogy 2004-ben egy törvénymódosítás pontosította, hogy házasságot csak egy férfi és nő köthet egymással.
A német szövetségi elnök, Frank-Walter Steinmeier, idén júniusban bocsánatot kért az LMTBQI emberektől a nácizmus bűneiért és a később is évtizedeken át tartó jogi üldöztetésért.
A Harmadik Birodalom homoszexuális áldozatai előtt tisztelgő emlékműnél Steinmeier elismerte, hogy túlságosan későn, csupán 2017-ben került sor arra, hogy eltöröljék azokat az ítéleteket, amelyeket a büntető törvénykönyv 175. cikkelye alapján hoztak az LMBTQI polgárok ellen.
A 2017-es jóvátétel fejenként 3000 eurót és szabadságvesztés esetén évenként további 1500 eurós kártérítést is lehetővé tett az életben lévő, kb. 5000 érintett személynek. 1949 és 1994 között a becslések szerint 64 ezer embert vontak büntetőjogi felelősségre, többségüket a hatvanas évek végéig.
Ahol vannak még tennivalók…
Az Egyesült Államokban a szexuális kisebbségeket érintő egyik legfontosabb vita a hadseregben szolgáló transznemű emberek körül forgott az elmúlt évben. Miután Donald Trump tavaly beharangozta, hogy Obamával ellentétben a transzneműek katonai szolgálata ellen kíván fellépni, három szövetségi bíró ellenkező álláspontra helyezkedett.
Az elnök végül idén márciusban írt alá egy memorandumot, amely a nemátalakító műtéten átesett vagy azt tervező transzneműek számára megtiltja bármely haderőnél a szolgálatot. Az indoklás szerint a fentiek „nemi hangulatzavart” idézhetnek elő, ami kockázatot jelent a hadseregben.
A versenysport által egyesülni látszó „nemzetközi közösség” egyik hírhedt intézménye, a FIFA vitatott döntése alapján az idei futball világbajnokság egy olyan államnak csinál jelentős reklámot, ahol a „kiskorúak felé irányuló homoszexuális propaganda” tilos, ami a gyakorlatban ellehetetleníti az LMBTQI emberek jogaiért való kiállást.
A cikk megjelenése után nem sokkal Moszkvában letartóztatott, majd szabadon engedett Tatchell azt is aláhúzta, hogy az orosz kormány azért sem tett túl sokat, hogy a szélsőjobboldali csoportok homofób akcióit megakadályozza, miközben tavaly Csecsenföldön valódi boszorkányüldözés folyt a szexuális kisebbségek ellen, túszejtésekkel, jogtalan letartóztatásokkal, kínzásokkal, sőt gyilkosságokkal. Tatchell Zelim Bakajev énekest említi, aki tavaly augusztusban történt eltűnése nem adott életjelet.
Putyinhoz hasonló szellemben kíván a jövőben is fellépni Törökországban a mostani választásokon megerősített elnök, Recep Tayyip Erdoğan, „az erkölcs és az egészség védelmében”. A 2016-os meghiúsult puccs óta nőtt az LMBTQI személyek és közösségek elleni elnyomás is. Utcai tiltakozások, tematikus fesztiválok és a hagyományos Pride megtartása is ellehetetlenült, miközben a fizikai erőszakról tett feljelentések lehetősége is csökkent.
Több ázsiai országban is romlott a helyzet az elmúlt időszakban. Kambodzsában például továbbra is erővel kényszerítik házasságra a leszbikus nőket, saját családjuk fenyíti meg, zárja be, vagy éppen drogozza be őket a helyesnek tartott döntés érdekében. A mérsékelt politikáival szinte modellszerűnek tűnő Indonéziában pedig az utóbbi években egyre nyíltabban érvényesülnek a homofób trendek.
Latin-Amerika több országában is folytatódik a trend, amelynek jegyében a rettentő gyors intézményes változásokkal párhuzamosan szélsőséges erőszak nyilvánul meg a szexuális kisebbségekkel szemben.
A tavalyi év folyamán 179 transz embert gyilkoltak meg Latin-Amerikában, a Grupo Gay de Bahía számításai szerint a kontinens tíz országában növekedett ez az erőszak, csak Brazíliában 958 halálos áldozatot regisztráltak 2015 óta.
Az Egyesült Államokban tavaly 82 százalékkal emelkedett az LMBTQI személyek elleni, halálos kimenetelű erőszak: átlagosan minden hétre jutott egy gyilkosság.
Mindezek alapján elmondható, hogy hosszú az út előttünk, s számos országban az LMBTQI jogok még nagyon messze vannak a normálisnak nevezhetőtől. (Dobsi Viktória az Átlástszón megjelent cikke nyomán)
