A “sorry not sorry” a Biblia szexualitással foglalkozó erkölcsi tanításainak örökségét, jelenkori társadalmi vetületét vizsgálja három installáción és három szólón keresztül.
Új távlatok művészek számára
A nézőtér és az előadótér egybevonásával párhuzamosan 3 db mini-színpadot építettek fel a térben, ami egyben a szentháromságra és a triptichonra is utal
- Mi a formabontás célja, milyen viszonyban állnak egymással a színpadok?
- Ádám Anna: A három színpad a Bibliában megfogalmazott szexuális életre vonatkozó törvények és szabályok megszegésének lélektani folyamatát járják körbe, tehát három stációról is beszélhetünk.
Mindegyik színpadhoz párosul egy-egy vizuális tér-elem, ami a darab alatt akár díszletként is értelmezhető, az előadást követően pedig egyértelműen installációként.
Az első színpadon a szexualitással kapcsolatos szabályok vannak felsorakoztatva és megkérdőjelezve, a második színpadon a bűnbeesés pillanata áll középpontban, a harmadik színpad pedig az elszámolásra, büntetésre és bűnhődési formákra helyezi a hangsúlyt.
Az előadás alatt a három színpadon játszódó szólók hol egymással párhuzamosan, hol külön-külön futnak, tehát a három színpad jelenetei hol kiegészítik egymást, hol ellentmondanak egymásnak, hogy párbeszédet folytatnak, hol kapcsolódnak egymáshoz - akár fizikálisan is -, hol pedig saját útra térnek.
- Alkotóként egyik megfogalmazott célod, hogy beemeld a képzőművészet formanyelvét és eszköztárát a színházi térbe, illetve a színházét a kiállítótérbe. Ennek értelmében a darab kellékeit, jelmezeit és díszleteit képzőművészeti műtárgyak, installációk alkotják, melyek az előadást követően kiállítási anyaggá állnak össze, és a színház nyitvatartási idejében megtekinthetők. Egy múzeumba vagy színházba lépünk be?
- Ádám Anna: Kutatásom a két művészeti ág közötti áthallásokról, kölcsönhatásokról szól, aminek a formai analógiák feltérképezése az alapja.
Gondolok itt a színpadra, amit a kiállítótérben posztamensnek hívunk, a színházi díszletre, ami sokszor jeleneteket nem illusztrál hanem absztrahál, és ebből a szempontból közelebb áll az installáció műfajához.
De hasonló a helyzet a kellékekkel, amiket hívhatunk objekteknek, a nézővel, aki a kiállítótérben már látogató, vagy a jelmezzel, ami ruha lesz ahogy elhagyja a színpadot.
A sorry not sorry ennek a kutatásnak egy számomra fontos etapja, mert most valósul meg először kiállítás színházi térben, tudomásom szerint ilyen formában még soha nem mosódott össze a black box és a white cube, és nem győzöm kifejezni hálámat Erős Balázsnak, aki kezdetektől fogva hitt a szokatlan műfajú projektben.
- A darabod kapcsán kurált szólókról és koreografált kiállításról beszélsz. A szólókat a táncosok szignózzák, a koncepció és a rendezés a tiéd, a szerepek láthatólag szintén nem a megszokott hierarchikus séma szerint lettek kiosztva. Mi volt a munkamódszer és hogyan egyeztethető össze a kurátori szerep, az alkotói és a rendezői?
- Ádám Anna: A szólók kurálása azt jelenti, hogy egy kurátori-rendezői koncepció mentén három szóló elkészítésére kértem fel három frissen végzett táncost (Farkas Gergő, Kiss Rebeka Petra és Lukács Levente). A megkötés a téma felvetésem volt, azaz a színpadok tematikája és mondanivalója, de a forma rájuk lett bízva.
Az alkotási folyamatot végig közelről kísértem, rendszeresen konzultáltunk, hiszen biztosra kellett mennem, hogy a forma követi a tartalmat, ellenkező esetben pedig módosítani, átformálni, mélyíteni, pontosítani a koreográfiai javaslatokat.
A próbákon is elsősorban a mondanivaló és a dramaturgiai koherencia függvényében feedbackeltem, sok olvasnivalót és néznivalót is adtam nekik, képeket, szövegeket, videókat, amik erősíthették a koreográfiai kutatásukat. Ezek a szólók idővel össze lettek fésülve a kurátori-dramaturgiai-rendezői vízióm szerint, nem csak egymással, de a látvánnyal is.
- Monoton gépies zajokkal keveredik a minimál techno és a liturgikus zene. A csavart a beszéd és az artikulálatlan hangok hozzák. Mi a darabban a zene szerepe és milyen koncepció mentén lett kialakítva a három színpad zenei anyaga?
- Ádám Anna: Mivel a darab nagy részében a három színpadon egymással párhuzamosan történik a cselekmény, ezért a zenének figyelemirányító szerepe is van, akárcsak a fénynek.
Mindegyik színpadnak van egy zenei “karaktere” (zaj, techno és liturgia), és attól függően irányítja a zenész a néző figyelmét az egyik vagy a másik színpadra, hogy épp melyik zenei sávnak mekkora hangsúlyt ad, és persze ügyelve arra is, hogy az adott zene hogyan befolyásolja a másik két színpadon történteket.
- Ugyan elsősorban a képzőművészet a szakterületed, most mégis egy tágabb társművészeti produkciót fogsz össze, amely kiállítás, előadás, színházban történik, ugyanakkor az Art Market eseménye is egyben. Milyen produkciós és kommunikációs stratégia mentén szólítottad meg a két különböző nyelvet beszélő közeget?
- Soltész Krisztina: Az érdeklődésem valóban elsősorban képzőművészeti vonatkozású, a Mome keretében végzett kultúramenedzsmenttel kapcsolatos tanulmányaim azonban nem korlátozódtak kizárólag erre a művészeti ágra.
Jelen előadás esetében, annak multidiszciplináris jellegéből adódóan, azt volt a célunk, hogy valamennyi művészeti ág szerelmese megtalálja benne a maga számára mondanivalóval bíró tartalmat, miközben betekintést nyerhet más mûvészti ágak eszközrendszerébe.
E koncepcióhoz igazodva terveztük meg a média és sajtó megjelenéseket, ahol igyekeztünk valamennyi, az előadásban képviselt művészeti ág (tánc, képzőművészet, színház) közegeit megszólítani.
A minél nagyobb számú potenciális közönség elérésében, az Art Market-tel való együttműködés nagy segítséget jelent, köszönhetően annak, hogy az előadás az Art Market idei programkínálatában is szerepelni fog.
- Kortárs képzőművészeti management-tel foglalkozol, rendszeresen jársz vásárokra, külföldi útjaid során figyelemmel kíséred a műtárgypiaci és esztétikai trendeket, otthonosan mozogsz a hazai és nemzetközi galériák és múzeumok világában. Miért vágtál bele egy ilyen mértékben interdiszciplináris projektbe, mit mozgatott meg benned, milyen perspektívát tudsz elképzelni?
- Soltész Krisztina: Amikor Anna első alkalommal mesélt nekem a formálódó koncepcióról, azonnal éreztem, hogy ez olyan üdítően új és izgalmas dolog, amire itthon nem nagyon láthattam még példát és amiben nagyon szívesen közremûködnék.
Emellett nagyon motivált az is, hogy olyan, számomra eddig kevésbé ismert művészeti ágakba, mint a kortárs tánc, betekintést nyerjek. Meggyöződésem, hogy a participatív, multidiszciplináris projektek, mint amilyen a sorry, not sorry elôadás is, új távlatokat nyitnak a mûvészek számára.
CÍM Ádám Anna: sorry not sorry
STÁB Koncepció: Ádám Anna Rendező: Ádám Anna Koreográfia, Előadók: Farkas Gergő: d u o Lukács Levente: YES Kiss Rebeka: Proszociális kancsó Látvány, installáció, díszlet, objekt, kellék, jelmez, smink: Ádám Anna Zene, hang: Komjáthy Boldizsár Fény: Major Mátyás Rendezőasszisztens: Cserna Endre Mentor: Hód Adrienn Külön köszönet: Rózsavölgyi Zsuzsa Produkciós vezető: Soltész Krisztina
TÁMOGATÓK SÍN, L1
Az előadás a Nemzeti Kulturális Alap Imre Zoltán Programjának támogatásával jött létre.
HELYSZÍN MU Színház
FOGLALÁS, JEGYRENDELÉS szinhaz@mu.hu https://muszinhaz.jegy.hu
ELŐADÁS IDŐTARTAMA, KAPCSOLÓDÓ PROGRAMOK, SZERVEZÉS
Október 12., Péntek: 20:00-20:15: kiállításmegnyitó: Mélyi József (művészettörténész) 20:15-21:00: előadás *** 21:15-től: tárlatvezetés: Hegedűs Sándor (tánc szakíró, kritikus)
Október 13., Szombat: 10:00-16:00: nyitott kiállítás 20:00-20:45: előadás *** 21:00-tól: tárlatvezetés: Bencze Péter (Az Everybody Needs Art alapítója)
Az előadás az Art Market Budapest programsorozatának része.
*** Jegyfoglalás: telefonon: hétköznap 10.00 - 18.00h között: (06-1) 209-4014; e-mail: szinhaz@mu.hu
