Az elmúlt hetek közbeszédét alapvetően meghatározta a magyarországi gender szak helyzete és az ehhez kapcsolódó parázs viták a média különböző platformjain, így a magazin is foglalkozik vele, kicsit másfajta szempontból.
A New Yourk Times These Gay Figure Artists Are Reimagining the Male Gaze cikke nyomán
A kortárs meleg művészek között megfigyelhető a férfitest rajzok újjáélesztésének kísérlete
Illusztrátorok egy csoportja újradefiniálja a queer emberek (vagyis akik számára a szexuális irányultság és a nemi identitás nem csupán két pólusban képzelhető el) testének művészi ábrázolását.
A kettosmerce.blog.hu-n ez olvasható a ’male gaze’ (férfi tekintet) fogalmáról: Tehát szexizmus a nők „férfi tekinteten” (male gaze) keresztül való szemlélése és szexuális tárgyiasítása, ami gyakorlatilag mindenhol megjelenik, a reklámoktól a pornóig.
A művészek férfi akthoz való vonzódása régi időkre nyúlnak vissza, ilyenek például a riacei bronzszobrok vagy a görök szoboröntvények időszámításunk előtt körülbelül 450-ből. Ezek az alkotások meztelen, szakállas harcosokat ábrázolnak mint a férfi erő és szépség mintái.
A rákövetkező 2000 évben a meztelen férfi test ábrázolása fontos művészi készséggé vált, amely dicsőséges korszaka az itáliai reneszánszra tehető a nyugati kultúrában, amikor a homoerotikus vágyakat burkoltan fejezték ki. Ilyen például Donatello Dávid szobra és Caravaggio A zenészek festménye, ahol a hagyományosan női múzsát fiúk egy csoportja helyettesíti, akik tógát viselnek, utalva ezzel a görök és római korra, amikor a homoerotika a társadalom része volt.
De amíg néhány régi mester fetisizálta a férfi testet, az a gondola, hogy egy nyíltan queer művész saját szemszögéből fejezze ki vágyait csak a múlt században született meg. Az úttörő festő, Paul Cadmus elsők között volt, aki kendőzetlenül jelenítette meg a ‘male-on-male gaze’-t a kortárs művészetben, néha saját jó hírét kockára téve ezzel.
Például egy nyugdíjazott admirális egyszer levet írt az Egyesült Államok haditengerészeti titkárának, amiben Cadmus munkáját mocskosnak és züllöttnek nevezi, miután meglátta 1934-es a The Fleet’s In! festményét. A haditengerészet hatására 1981-ig nem is mutatták be nagy nyilvánosság előtt a festményt. Az olyan művészek megítélése, mint Cadmus nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ezek a művészek háttérbe szorultak.
A Cadmust követő években férfi testhez kapcsolódó meleg perspektívák a vizuális kultúra felé fordultak, de többségében tabunak és hiperszexuálisnak számítottak. Az 1950-es években a kommersz pinup portréfestés a nőkről virágzott, az izmos férfiakról szóló magazinok, mint például Bob Mizer Physique Pictorial magazinja kissé túlzó módon ünnepelte a férfitestet. Az 1970-es és 1980-as évek queer felvilágosodása ellenére, mikor például Robert Mapplethorpe fotóművész és egyéb művészek behozták a meleg szexet a múzeumokban, kevés maradt a magukat nyíltan melegknek valló művészek képei közül a nyugati vizuális kultúrában. Ahogy Matthew Williams, egy model mondja, a bőrt megmutatni valami kurvás és rossz dolognak számított. Majd hozzáteszi, azzal, hogy a testével valami művészi dolgot képvisel, próbálja annak ábrázolását normalizálni.
A kortárs meleg művészek között megfigyelhető a férfitest rajzok újjáélesztésének kísérlete, olyan művészekkel, mint John MacConnell, Kou Shou, Martin Bedolla és Stephen McDermott, akik mindnyájan férfi aktokat készítenek, többségében fiatal fehér férfiakról. Főleg Instagramon osztják meg a portrékat, és az eredeti képekhez is a közösségi oldalakon lévő oldalaikon keresztül juthatnak hozzá a gyűjtők. További jelentős művész Francia Bacon, Peter Hujar és Mickalene Thomas is.
John MacConnell 2012-ben kezdte megosztani munkáit online, miután amatőr modellek kezdtek jelentkezni és szerették volna saját portréjukat elkészíttetni. A mostani könyvében, a “Sketch Book Boys”-ban 130 modell képeit gyűjtötte össze. Azt mondja, szeretné a klasszikus férfi szépségről alkotott mintákat és berögződéseket megváltoztatni életszerű rajzain keresztül. Egyik képe, a “Matthew & Giorgio (2017) egy harmincas éveiben járó párt ábrázol ahogy összebújva fekszenek az ágyban és egymást nézik.
Ahogy az életben, úgy a művészetben sincs igazán egyetértés abban, mi is számít szexinek. A 24 éves feltörekvő művész, Louis Fratino szerint az izompacsirta csődör férfiakról készült képeket a hetero világ férfi szépségképe ihlette. Ahogy fogalmaz, az igazán queer dolog az, amikor a testek nem a túlzott szexualitást fejezik ki. Fratirno ezt úgy próbálja megvalósítani, hogy magáról és párjáról színes, képregény-szerű meztelen rajzokat készít, amelyeket megmutatják a kettejük közt zajló intimitást.
