Nick Duffy cikkéből kiderül, hogy a transz emberekkel kapcsolatos pánik („majd női ruhás férfiak mennek be a női vécébe és megerőszakolják a nőket” és hasonló parák) igazából a keresztény jobboldal termékei, akik ezzel az eszközzel próbálják megosztani az LMBTQ közösséget és aláásni az LMBTQ jogokat.
A transz emberekkel kapcsolatos pánik igazából a keresztény jobboldal terméke
Miért van transzfóbia az LMBT közösségen belül?
Nick Duffy cikkéből kiderül, hogy a transz emberekkel kapcsolatos pánik („majd női ruhás férfiak mennek be a női vécébe és megerőszakolják a nőket” és hasonló parák) igazából a keresztény jobboldal termékei, akik ezzel az eszközzel próbálják megosztani az LMBTQ közösséget és aláásni az LMBTQ jogokat.
Ha belegondolunk, ez tök egyértelmű, csak azon csodálkozom, hogy a cikk olvasása előtt hogy nem jutott eszembe. Nyilván azért nem, mert – legalábbis Magyarországon – ezeket az érveket leghangosabban magukat feministának nevező, részben LMBTQ emberek szajkózzák, ami elfedi az érvek valódi eredetét és célját.
Egy percig sem állítom, hogy a transzfób feministák valójában a jobboldal beépített ügynökei, bár előfordulhat, hogy ilyen is van közöttük. Számos különböző személyes vagy politikai oka lehet annak, hogy valaki ezeket az érveket hangoztatja.
Például az, hogy az általuk olvasott/nézett média kellően meggyőzően hangoztatja őket; ne feledjük, sokan az ötvenes években őszintén hittek Rákosi Mátyásban.
Ha egy barátunk vagy véleményvezér elkezd transzellenes szövegeket nyomni, nagyobb eséllyel hiszünk neki, főleg, ha mi magunk nem ismerünk transz embereket.
Lehetnek olyanok is, akik így próbálnak népszerűségre szert tenni, vagy éppen önelfogadási problémával küzdenek (találkoztam már transzfób nézeteket valló transzneművel is).
Ha azonban a magyarországi transzellenes feministák hátterét megnézzük, egy komplex politikai nézetrendszert találunk.
A nemek egyenlőségéhez vezető utat ők nem a kapitalizmus keretein belül képzelik el, merthogy ott az osztálykülönbségek akkor is megmaradnak, ha minden más kisebbség emancipálódik (ezt annak ellenére elfogadhatjuk, hogy Skandináviában a munkásosztály képviselői nagyobb kényelemben, anyagi és szociális biztonságban élnek, mint nálunk a felső középosztály).
Tehát nem együttműködni akarnak a rendszerrel, hanem lerombolni azt és kialakítani egy alternatívát (amiről kevés konkrétumot szoktak mondani).
Na de mi köze mindehhez a transzoknak? Talán az, hogy az ilyen rendszerkritikus aktivisták szerint az LMBTQ emberek (vagy a nők) jogaiért való küzdelem kontraproduktív, mert maximum javít a jelenlegi rendszeren, nem pedig lerombolja azt.
Azt viszont azért mégsem vállalják be, hogy nyíltan felszólaljanak a melegek és leszbikusok élettársi kapcsolata vagy gyerekvállalása ellen, mert ezzel túl népszerűtlenné válnának, nem beszélve arról, hogy az antidiszkriminációs törvényeket kritizálva saját maguk alatt vágnák a fát, hiszen azok őket is védik (a saját érdekeikről nem szoktak megfeledkezni, például vadul bírálják a CEU-t mint liberális intézményt, de használják a szolgáltatásait).
A transzok viszont több szempontból könnyű célpont: kevéssé szervezettek és láthatóak, általában kevesebb hatalommal rendelkeznek a társadalmon belül (munkahelyi diszkrimináció stb. következtében), ráadásul Magyarországon nagyon erősen élnek a hagyományos nemi szerepek, a transzneműség pedig pont ezeket kérdőjelezi meg.
Így a transzfób érveléssel több sikert érhetnek el, mint pl. az egyenlő házasság megkérdőjelezésével (erre is tesznek néha kísérletet, de ez jóval kevésbé sikeres és látványos).
Tavasszal a CEU-n Jack Halberstam ismert transznemű kutató felvetette: nem kell ezekkel a transzfób feministákkal foglalkozni, nem ők a fő ellenség, hanem a heteroszexista társadalom.
Csakhogy egy ilyen kicsi közösségben nagyon számít az is, ha csak egy kis csoport támadja a többieket: olyan kevés biztonságos LMBTQ tér van, a transzellenes aktivisták miatt pedig ezeknek a száma még tovább csökken.
Mint Nick Duffy is kifejti, az ilyen emberek megosztják a közösséget, amikor pedig egy konzervatív homofób államban nagyobb szükségünk lenne az összefogásra, mint valaha.
A cikkben felsorolt példákból látszik: ha felüti a fejét a transzfóbia az LMBTQ közösségben, az az összes LMBTQ ember jogainak és biztonságának a kárára válhat. Megfordítva Jack Halberstam érvelését: a transzellenes aktivistáknak kéne észrevenniük, hogy nem mi vagyunk az ellenség, hanem az a társadalmi közeg, amely mindenkire merev nemi szerepeket és heteroszexualitást akar rákényszeríteni.
