top of page
Szerző képeIdentitás Magazin

A bevándorlási hivatalok sztereotípiái emberéletekbe kerülhetnek


Az Európai Unió számos országában jogosult valaki menekültstátuszra szexuális irányultsága miatt, ha eredeti hazájában büntetik a homoszexualitást.

Sok esetben nem hisznek a melegeknek

A menekültügyi folyamat nem mentes az ellentmondásoktól, ahogy Firas, egy 27 éves iraki menedékkérő esete is bizonyítja

Firas három évvel ezelőtt érkezett Ausztriába, ám első interjúján a bevándorlási hivatallal nem merte felvállalni szexuális irányultságát, mert nem ismerte az erre vonatkozó osztrák törvényeket.

Menedékkérelmét elutasították. Ekkor fellebbezett azzal, hogy szexuális irányultsága miatt nem térhet vissza a hazájába. Májusban ismét behívták interjúra, de újra elutasították.

A bevándorlási hivatal emberei azt állították, hogy „túl lányosan” viselkedik, tehát valószínűleg megjátssza magát. Ennek az az iróniája, hogy korábban egy afgán menedékkérőt azzal utasítottak el, hogy nem látszik eléggé melegnek.

Joe Niedermayer, a RosaLila PantherInnen LMBT jogvédő egyesület vezetője szerint a bevándorlási hivatal dolgozói sztereotípiák alapján döntik el, hogy szerintük valaki meleg vagy leszbikus-e, például szerintük a meleg férfiak nőiesek és könnyen teremtenek kapcsolatot.

- Ha nem felelsz meg annak a képnek, amilyennek szerintük egy meleg férfinak vagy leszbikus lánynak lennie kell, azt mondják: „Nem hiszünk neked. Nem hisszük el, hogy meleg vagy.”

A bevándorlási hivatalok gyakorlata egyéb szempontokból is problémás. Gyakran az alapján döntenek a kérelmező sorsáról, hogy mások igazolják-e annak szexuális irányultságát.

Ez a 22-es csapdája, ugyanis Irakban a legtöbb meleg és leszbikus nem vállalja magát környezete előtt, hiszen a homoszexuálisokat nemcsak a törvény bünteti, hanem terrorista csoportoknak is könnyen az áldozataivá válhatnak.

Firas is titkolta szexuális irányultságát a családja előtt – amíg a bevándorlási hivatal (Firasnak tett ígérete ellenére) fel nem hívta apját és bátyját, hogy megkérdezzék, valóban meleg-e. Firas apja azt mondta, nem, és ez volt a menedékkérelem elutasításának egyik oka. Viszont a hír elterjedt Firas családjában.

- A múltkor felhívott a nagybátyám és azt mondta: „Mit tettél? Szégyent hoztál a családunkra!”

Egyes meleg menedékkérők odáig is elmennek, hogy osztrák szexpartnereikkel levelet íratnak, amelyben azok elmesélik, hogy együtt voltak. Firasnak is volt ilyen levele, ám a hatóságok nem kérték.

Niedermayer szerint a döntések mögött nem puszta homofóbia húzódik meg, hiszen Ausztria amúgy jól áll LMBTQ jogok terén: jövőre vezetik be az egyenlő házasságot.

A probléma gyökere az a bevándorló-ellenesség, amely a menekültválság hatására alakult ki és a populista pártok tovább szítják.

Ausztria jelenlegi kormánypártja, a Néppárt választási ígéretei közé tartozott az illegális bevándorlás visszaszorítása, ennek pedig gyakran Firas és más LMBT menedékkérők isszák meg a levét. Niedermayer szerint tehát szexuális irányultságtól függetlenül az összes menedékkérő védelmére több energiát kellene fordítani.

A RosaLila PantherInnen és a Queer Base nonprofit jogsegély támogatásával Firas ismét fellebbezett a bevándorlási hivatal döntése ellen.

Reménykedik a kedvező döntésben, ez azonban csak 15 hónap múlva esedékes, addig pedig nem vállalhat munkát. Irakba viszont nem térhet vissza azután, hogy a hatóságok lebuktatták a családja előtt.

- Ha visszamegyek, meg is ölhetnek - fejezi be a hazájából menekülő meleg iraki menedékkérő..

0 hozzászólás

Kapcsolódó bejegyzések

Az összes megtekintése

MAGDI A GŐZBEN

METÉLT VAGY NEM?

Head
fffffffffff

bottom of page