Anna nagy tudásszomjjal érkezett meg Romániából Londonba, de ahhoz, hogy elkezdhesse tanulmányait, pénzre volt szüksége. Átmeneti munkákat vállalt, többet között pincérkedett, takarított és matematika korrepetálást tartott.
Aztán egy nap, 2011. márciusában elrabolták, Írországba vitték és kilenc hónapnyi pokoljárás vette kezdetét.
Minden lehetőség átfutott az agyamon, kezdve a szervkereskedelemtől és prostitúciótól egészen a halálig
Már majdnem hazaért, hogy bekapjon gyorsan valami harapnivalót ebédre a következő takarítási műszak előtt. Éppen Beyoncé I Was Here számát hallgatta amint a Wood Green utcán sétált lefelé. Éppen elő akarta venni a kulcsait a táskájából, amikor valaki hátulról megragadta a nyakát, befogta a száját és egy sötétpiros autó hátuljába rángatta.
Két férfi és egy nő kezdte el pofozni, ütni és fenyegetéseket ordítottak neki román nyelven. Csengett a füle. Az anyósülésen ülő nő megragadta a táskáját és levette a szemüvegét. Ha nem csinálod, amit mondunk, az egész családod meg fog halni, ordították neki. Fogalmam sem volt, mi történik, hogy hova visznek. Minden lehetőség átfutott az agyamon, kezdve a szervkereskedelemtől és prostitúciótól egészen a halálig. A nő végignézte a táskáját, belenézett a pénztárcájába, végigpörgette a legutóbbi híváslistát és Anna Facebook ismerőseit és átnézte az iratait. Ott volt az útlevele is, amit mindig magánál hordott, miután az előzőt valaki ellopta a szobájából.
Anna belátta, hogy nincs értelme a szökéssel próbálkozni, ám amikor megérkeztek a repülőtérre és egyedül maradt az egyik férfival, eljátszott a gondolattal, hogy vajon ragadja-e meg az esélyt és kérjen segítséget a repülőtéri személyzettől? Ahogy mondja, nehéz kiabálni, amikor ennyire meg vagy félemlítve. Náluk voltak a papírjaim, tudták, hogy hol él az anyám, mindent tudtak rólam, meséli a lány.
A szemei ki voltak sírva és az arca vörös volt, de bejelentkezéskor a nő a pult mögött úgy tűnt, semmit sem vett észre. Amikor a férfi megmutatta az útleveleket, a pult mögött álló nő mosolyogva átadta a beszálló kártyákat. Egy párt színlelvén, a férfi és Anna sietve átmentek a biztonsági kapun a beszállókapuig és a gép hátsó részében leültek. A férfi azt mondta neki, ne mozogjon, ne kiabáljon, ne sírjon, máskülönben megöli. Amikor egy írországi repülőtérhez értek, arcát könnyek áztatták és amikor leszállt a gépről, a stewardess csak kedvesen mosolygott rá. Anna már korábban eldöntötte, hogy a repülőtéren el fog futni, de kiderült, hogy a repülőtér nem volt nagyobb, mint egy buszállomás és két román férfi is várta őket ott. A kövér férfi Anna kezéért nyúlt, mosolygott, majd azt mondta, legalább ő jobban néz ki, mint az előző lány. Ekkor villámcsapásként hasított a lányba a felismerés, miért is rabolták őt el: ekkor már tudtam, hogy el fogják adni.
A férfiak egy koszos lakásba vitték őt, ahol a redőnyök le voltak húzva, és a levegőben alkohol, cigaretta és izzadság szag terjengett. Férfiak dohányoztak és a laptopjaikba bújva ültek a nappaliban. Az asztalon több mint egy tucat mobiltelefon csörgött és rezgett megállás nélkül, miközben lengén öltözött lányok jöttek-mentek a szobákban. Anna ruháit egy piros köntöst és papucsot viselő nő és pár férfi letépte, majd brutális módon bántak vele.
Azért, hogy hirdetni tudják az Interneten, képeket készítettek róla. Különböző személyiségeket adtak neki: volt Natalia, Lara, Rachel és Ruby, volt 18, 19 és 20 éves, Litvániából, Lengyelországból vagy éppen Magyarországról.
Kényszerítették, hogy több ezer férfival létesítsen szexuális kapcsolatot. Hónapokig egyáltalán nem látta a napot. Csak akkor aludhatott, amikor nem voltak kliensek, de szinte éjjel-nappal jöttek, közel 20 férfi egy nap. Voltak olyan napok, amikor egyáltalán nem kapott enni, más napokon egy szelet kenyér vagy maradék jutott neki. Köszönhetően az étel- és alvásmegvonásnak, rohamosan vesztett a súlyából és az agya sem működött megfelelően.
A kliensek 80-100 eurót (körülbelül 25 és 32 ezer forint között) fizettek fél óráért, vagy 160 – 200 eurót (körülbelül 51 és 64 ezer forint között) fizettek egy teljes óráért. Néhányan otthagyták őt miközben vérzett, vagy amikor képtelen volt felállni vagy olyan fájdalmak között, hogy azt hitte, közel van a halálhoz. Megint mások kérdezgették, tudja-e, hol van, hallotta-e a kocsmában a hagyományos zenéket vagy volt-e már a helyi szépségszalonokban. De, ahogy Anna mondja, ezek az emberek tudták, hogy őt és a többi lányt akartuk ellenére tartják itt. Tudták, hiszen látták Anna horzsolásait, amelyek az egész testét beborították és minden nap új és új jelent meg a testén. És nem zavarta őket. Gyűlölte az összes férfit.
Júliusban, négy hónapnyi fogságban töltött idő után, rendőri razziák folytak és a futtatók telefonja a korábbiaknál is gyakrabban csörgött. Aztán egy nap a rendőrség behatolt a lakásba és az összes lányt letartóztatta. Furcsa módon, a férfiak és nők, akik az üzleteteket bonyolították, eltűntek a laptopokkal és a készpénz tetemes részével. Anna azon töprengett, vajon honnan tudhatták, hogy jön a rendőrség. A rendőrség fényképeket készített a lakásról, az óvszerekről az alsóneműkről és mondták a lányoknak, öltözzenek fel. Anna mondta nekik, hogy nincsen ruhájuk és hogy saját akaratuk ellenére tartották őket itt. Nyilvánvaló jelei voltak, hogy semmi beleszólásunk nem volt semmibe. Nem voltak ruháink, irataink. Próbáltam nekik elmagyarázni, de senki sem figyelt, meséli Anna.
Örült, hogy letartóztatták őket. Meg volt győződve, hogy a rendőrség rá fog jönni, hogy itt ők az áldozatok. De még mindig nem figyelt rájuk senki. A négy nő az éjszakát egy cellában töltötte, majd másnap reggel vitték őket a bíróságra. A jogtanácsos elmagyarázta nekik, hogy lesz egy rövid meghallgatás és hogy egy bordélyház üzemeltetésével fogják őket megvádolni, majd pénzbírságot szabnak ki rájuk és néhány óra múlva szabadon távozhatnak. Ez csak a rutin része a razziák időszakában, mondta a jogtanácsos. A szexmunkásokat és néha a futtatókat is letartóztatják, majd szabadon engedik.
Amikor kijöttek a bíróságról, Anna késztetést érzett, hogy fusson, habár tudta, nincs pénze és sehová sem tudna menni. Esélye sem volt a menekülésre: fogvatartóik kint várták őket a kocsiban.
Anna Romániában élő anyja olvasta a főcímeket a fiatal lányokról, akik bordélyt üzemeltettek, köztük a lánya is. Ekkorra már látta a lánya képeit a Facebook profilján, a meztelen, fehérneműs, horzsolásokkal teli testét. Emellett Anna kommentjeiben hencegett új életével és a sok pénzzel, amelyet mint szexmunkás keresett Írországban. Ez csak még több hazugság volt, amelyet fogvatartói kreáltak.
Nem csak anyja, de a szomszédaik is és Anna barátai is látták a képeket. Persze azt egyikük sem tudta, hogy elrabolták és akarata ellenére tartják fogva. Először az anyja megpróbálta telefonon elérni a lányát, de sosem érkezett válasz. Ezt követően az anyja elment a román rendőrségre, de mondván, elérte azt a kort, amikor már saját maga dönthet arról, hogy részt vesz szexuális tevékenységekben és amúgy sem tartózkodik az országban, azt csinálhat, amit csak akar.
Végül a Facebook törölte az adatlapját a szemérmetlen képek miatt.
A rendőri razzia után a négy lány sokat költözött, különböző városok különböző lakásaiban és hoteljeiben szálltak meg. A mindennapjaik azonban nem változtak: ugyanolyan rossz volt minden egyes nap, mint korábban. Megállás nélkül bántalmazták őket. Anna álmában sem gondolta, hogy a helyzet még rosszabbra fordulhat, egészen eddig, amíg meg nem hallotta kínzói beszélgetését, amint terveket szőnek Anna Közel-Keletre szállításáról. El kellett menekülnie. Ahogy Anna beszámol róla, még mindig nem tudta pontosan, hol van. De, ahogy folytatja, több esélye volt megszökni Belfastból vagy Dublinból vagy Írország bármely pontjáról, mint a Közel-Keletről.
Megfogta a nő papucsát és kinyitotta az ajtót. Nagyon gyorsnak és csendesnek kellett lenni. Nem futott és nem is nyújtotta ki az izmait a lábában már hónapok óta, de most gyorsnak kellett lennie.
Az, ami megmentette Anna életét az az volt, hogy alkalmanként a férfiak egy nőt kérettek magukhoz és nem látogatták meg azt a lakást, ahol fogva tartották őket.
Anna félelmetesnek találta ezeket az elhívásokat, hiszen nem tudták, micsoda őrült ember vár rájuk és mit fog velük csinálni. Minden alkalommal, amikor elhagytam a lakást, a fejemben térképet készítettem arról, hol is vagyok. Miközben egyik pontból a másikba vittek minket, térképet készítettem a fejemben az épületekről, az utcai jelzésekről és mindenről, ami mellett elhaladtunk, meséli a lány.
Volt egy férfi, Andy, egy elítélt drogkereskedő, aki mindig csak beszélgetni akart. Az egyik barátja be akart törni a bordély üzemeltetés világába és információra volt szüksége. Ezen a ponton kockáztatnom kellett. Habár nem bíztam benne, felajánlott egy helyet, ahol elbújhatok, mondta Anna.
A fejében található térképet felhasználva, Anna odatalált Andy címére, de először senki sem nyitott ajtót. Nem tudott mit csinálni, várt és reménykedett, hogy a futtatók nem találják meg. Megérte kockáztatnia, hiszen éjfél előtt Andy hazaért és megengedte, hogy nála maradjon.
Az egyik első dolga a lánynak az volt, hogy felhívta az anyját. A telefon kicsengett és az anyja élettársa vette szólt a telefonba. Amint a férfi rájött, kivel beszél, azt mondta, ne hívja őket többet és ne is látogassa meg őket. Már annyi fenyegetést kaptak a futtatóktól és emberkereskedőktől, hogy az anyja már retteg. Majd a férfi letette a telefont. Ahogy Anna meséli, azt mondta a férfinak, rendben, hadd könnyítsem meg a dolgot. Ha valaki hív és megfenyeget titeket, csak mondjátok neki, hogy számodra és az anyám számára halott vagyok.
Ekkor, a korábbi razzia negatív tapasztalataival a háta mögött és annak ellenére, hogy se papírjai, se útlevele nem volt, úgy döntött, felveszi a kapcsolatot a rendőrséggel. Szerencsére ezúttal meghallgatták és figyeltek rá. Kiderült, hogy Anna Észak-Írországban van és mondták neki, menjen el egy randevúra egy idősebb rendőrrel egy kávézóba. Ahogy a lány meséli, a rendőr azt kérte, egy szalvétára írja le azoknak a nevét, akik ezt tették vele. Amikor visszaadta a rendőrnek a szalvétát, látta a döbbenetet a férfi arcán. Évek óta ezeket az embereket keresi, mondta a férfi. Majd kezdetét vette egy két éves nyomozás. Végül Anna fogvatartóit letartóztatták, de annyira aggódott saját maga és anyja biztonságáért, hogy nem tudott tanúskodni ellenük.
Azonban egy másik lány, akit a lakásból ismert, szerzett bizonyítékot és a bandát emberkereskedelem, prostitúció és pénzmosás vádjával elítélték. Mindegyiküket két év börtönre ítélték. Hat hónapot őrizetben töltöttek, mielőtt elítélték őket, majd nyolc hónapot börtönben töltöttek a tényleges ítélet után, és a hátralévő időt felügyeleti engedélyhez kötötték. Már töltöttek egy svéd börtönben két évet ugyanezen bűncselekmények miatt, ahol az egyik mostani áldozat is szerepelt. Ahogy Anna mondja, boldog, hogy letartóztatták őket, de nem boldog az ítélet miatt. Azt hiszem, ebben az életben semmi sem igazságos, teszi hozzá.
Később, egy másik nővel együtt, Anna tanúvallomást tett Lord Morrow uniounista politikusnak, aki annyira aggasztónak tartotta az ilyesfajta történeteket a kényszermunkáról bordélyházakban, farmokon és gyárakban, az Észak-Írországi Nemzetgyűlés elé terjesztett egy törvényjavaslatot. Az Emberkereskedelemről és Kizsákmányolásról szóló 2015-ben elfogadott törvénnyel (Human Trafficking and Exploitation Act) Észak-Írország az első és egyetlen hely az Egyesült Királyságban, ahol a szex megvásárlása bűncselekménynek számít. Ezzel szemben a prostitúciós tevékenységet legalizálták.
Anna büszke arra, hogy nagy szerepe volt ebben a folyamatban. Ahogy mondja, ez a törvény az áldozatokat segíti és bünteti a vásárlót és a kereskedőt, egyszóval megtöri a kört. Ha csak akár egy kis százalékát a férfiaknak, akik eddig fizettek a szexért, visszatartja ez a törvény, az már siker.
2017-től szintén törvény tiltja a szexuális szolgáltatások megvásárlását az Ír Köztársaságban, ahol Anna kálváriája elkezdődött.
A kilenc hónap, amelyet szexuális rabszolgaságban töltött, maradandó sérüléseket okoztak. Testi sérüléseket okoztak neki, ahol beléhatoltak, a háta és térde folyton-folyvást fáj és a fején van egy folt, ahol a haja nem nő vissza, annyiszor kitépték. A szörnyű emlékek vissza-visszaköszönnek Anna életében. Néha nem tud aludni és amikor alszik, rémálmok gyötrik. Néha érzi az alkohollal, cigarettával, izzadtsággal, spermával és bántalmazói leheletével vegyített illatot. De most már a jövőbe tekint és, sok év után, újra beszél az anyjával. Ahogy meséli, hosszú úton mentek keresztül és ezen az úton egymástól tanultak, de most már jó a kapcsolatuk. Habár elkezdett egy alapképzést az Egyesült Királyságban, abba kellett hagynia az iskolát, mert nem tudta fizetni a tandíjat. Most a vendéglátásban dolgozik és jó úton halad az élete.
"Teljes szívemből szeretném egyszer újra folytatni a tanulmányaimat, de most dolgoznom, dolgoznom, dolgoznom kell" - mondja Anna.
