A „The Gay Cook Book” című szakácskönyv volt az első, amelyet tényleg a meleg olvasóközönségnek szántak, mely igazi kulináris úttörőnek számított.
A "The Gay Cook Book" - Az első melegeknek szóló szakácskönyv
A szakácskönyv, mely nem kért elnézést azért, ha egy férfi barátjának készített benne vacsorát.
1966 január 21-én a TIME magazinban megjelent egy újságcikk „A homoszexuális Amerikában” címmel, melyben egy névtelen szerző kritizálta az Amerikában élő melegek növekvő aktivitását és láthatóságát, megjegyezve, hogy a legtöbbjük „nyilvánvalóan nem akar meggyógyulni”, vagyis a szexualitásukra betegségként tekintett.
A cikk szerzője egy új szakácskönnyvvel kapcsolatos hirdetésre referált, amely a „The Gay Cookbook” (A melegek szakácskönyve) Lou Rand Hogantól.
Ez egy olyan könyv, amelyben nem kérnek elnézést azért, mert egy boldog férfi képét ábrázolja, miközben ételt főz férfi szerelmének.
Mindez egy történelmi fordulóponton jelent meg amerikában; a könyv példányai mind a mai napig megvásárolhatók online, és a könyvesboltokban egyaránt.
A vastag könyvborító színes illusztrációja egy virágmintás kötényben lévő szőke férfit ábrázol, steak grillezése közben, a háttérben pedig egy szőrös személy van, aki piros koktélruhát visel.
A szóban forgó könyv még jóval a Stonewall-lázadás előtt jelent meg.
A Stonewall-lázadók az amerikai melegek jogegyenlőségéért harcoltak, így akkoriban egy meleg férfiaknak szóló szakácskönyvet hirdetni, meglehetősen kockázatosnak számított.
A „The Gay Cookbook” könyv szerzője nem volt ismeretlen a meleg cikkek írása területén. Öt évvel korábban már megjelent tollából egy olyan detektívregényt - „The Gay Detective” (A meleg nyomozó), - amelynek a főszereplője egy meleg, ez szintén egyedülálló volt akkoriban.
De ki is volt Lou Rand Hogan?
A kérdés megválaszolásában Stephen Vider, a Bryn Mawr College egyetemi adjunktusa volt a segítségünkre, aki a „The Gay Cookbook”-ról akadémiai munkát is írt.
Kevés információ áll rendelkezésünkre Hoganról, de azt biztosan tudjuk, hogy írói álnevet használt, és a valódi neve Louis Randall volt.
1910-ben született a kaliforniai Bakersfieldben. Az édesapja olajfúrásokon dolgozott, így sok időt töltött külföldön, majd elvált az édesanyjától, hogy Délnyugat-Ázsiában élhessen.
Fiatalemberként Hogan érdeklődése a színház felé fordult, majd táncolni kezdett.
Az 1920-as évek mozgalmas színházi élete idején, vette fel az első eltérő személyazonosságát, és a Sonia Pavlijej művésznevet választotta.
Színházi karriere azonban nem bizonyult sikeresnek, így 1936-tól egy luxus színvonalú Matson óceánjáró hajón szakácsként kezdett dolgozni, ahol megtanult igazán főzni.
A karrierváltás igencsak időszerű volt a számára. Egy rövid memoárjában, Hogan megjegyezte, hogy a Matson által alkalmazott stewardok többsége meleg.
Hogan nemcsak a magas színvonalú, kontinentális konyhát ismerte meg, amelyről később a „They Gay Cookbook”-ban is írt, hanem belemélyedt a meleg szubkultúrába, szokásokat és nyelvi stílusokat átvéve.
Nem rendelkezünk információval arra vonatkozóan, hogy Hogan hogyan vált íróvá, ugyanakkor elérte, hogy írhasson a Gourmet és Sunset nevű magazinokban, de egy olyan cikk sincs, amely egyértelműen arra utalna, hogy azt Hogan írta.
Hogan a „The Gay Detective” könyvével kihasználta az új fogyasztói piacot, ugyanis 1950-es évektől a melegekkel és leszbikusokkal kapcsolatos témák feldolgozása egyre gyakoribbá, illetve népszerűbbé vált.
A” The Gay Detective” c. könyvet 2003-ban adták ki újra, miután San Franciscoban, a század közepén megnőtt a kereslet az alig leplezett meleg életről.
A könyv új kiadásának előszavában említést is tesznek arról, hogy Hogan valójában annak köszönheti a hírnevét, hogy kiadta a „The Gay Cookbook”-ot.
A 280 oldalas „The Gay Cookbook” tele van viccekkel és célozgatásokkal. Még a borítóján is, a könyv első oldalán a következő mondat szerepel: „All rights reserved, Mary.” (Minden jog fenntartva, Mary.)
A századközepén a homoszexuálisak közötti párbeszédre jellemző volt, hogy a meleg férfiak egymás között női beceneveket használtak, és Hogan gyakran ennek megfelelően szólította meg az olvasóit, mint Myrtle, Mabel és Mame.
A „Mary” szó pedig szintén a meleg férfiakra utaló, olykor méltatlan kifejezés.
Hogan receptjei igen hosszúak és beszédesek, ugyanakkor humorosak, összetettek és világpolgáriak.
Annak köszönhetően, hogy Hogan körbehajózta a földet, a repertoárjában bár megtalálhatók a klasszikus francia és amerikai receptek, azonban mexikói, délkelet-ázsiai és hawaii-i receptek egyaránt szerepelnek szakácskönyvében.
Például egy guacamole recepthez Hogan alapanyagai az alábbiak: avokádó, paradicsom, friss lime és só. Mindezt össze kell keverni, majd utána opcionálisan hozzá lehet még adni hagymát és fűszereket, de több variációt már nem enged, mert ahogyan írja is: „ez egy eredeti mexikói recept, mindaddig, amíg el nem rontotta néhány hollywood-i vagy brooklyn-i séf.”
A guacamole az egyszerűbb receptek között szerepel. Hogan azt is elmagyarázza, hogyan kell elkészíteni egy ún. „rijsttafel buffet”-et, ami egy holland szó, és szó szerinti fordítása rizs-asztal, ugyanakkor Indonéziából származó kisebb tálak sokaságát jelenti, ahol különféle indonéz fűszereket használnak. A múltja az Indonéziában élő holland kolóniákra nyúlik vissza, amely egy több fogásos indonéz lakoma.
A könyvben szereplő chilis recept több oldalas, és több órányi főzést igényel. Mindezek ellenére a könyvben szereplő receptek inkább a gazdaságosságról szólnak, azaz a gazdaságos főzésről, amelyek megfelelőek lehetnek az egyedülálló meleg férfiak számára is.
Miközben Hogan elmagyarázza a spanyol paella alapjait, nem ad meg konkrét receptet, hanem megjegyzi, hogy az árkategória a választott tengergyümölcseitől és a sáfránytól függ.
Egyúttal arról tájékoztatja az olvasókat, hogy tanuljanak meg a hús olcsóbb részeiből főzni, és hogy érdemes jóba lenniük a helyi hentessel. Vagyis, ahogyan ő írja: „ne szóljatok bele a munkájába, hanem inkább mosolyogjatok a gazemberre és kérdezzétek meg vidáman: „Hentes úr, milyen ma a húsa?
Hoganből kulináris éllovas vált.
A „The Gay Cookbook”-ban Hogan feltehetően egy kitalált párbeszédet ír egy szerzőről, aki igencsak türelmetlenül szeretne felugrani a szakácskönyvet kiadó vonatra. Majd a szerző megállapítja, hogy úgy hallotta, van erre hat meleg férfi, így van potenciál arra nézve, hogy sok könyvet adjon el.
Tulajdonképpen Hogan előtt is voltak már LGBT szakácskönyv írók, mint Alice B. Toklas, James Beard és Craig Claiborne, de a „The Gay Cookbook” volt az első, amelyet tényleg meleg férfiaknak szántak, hiszen a képek a melegek életét mutatta be, ami egy tágabb közönségnek szólt.
Hogan humora és reklámozási stratégiája ellenére, amely a könyvet kuriózumként mutatta be, Vider szerint a könyv jelentős mértékben hozzájárult a melegek háziasságáról alkotott kép népszerűsítéséhez.
Régebbi könyvekben úgy mutatták be a meleg férfiakat, mint akik elszigetelten és boldogtalanul élnek, és akiknek az életük csak a bárokra koncentrálódnak.
Azáltal, hogy ételt főző meleg férfiakat ábrázol, akik mindezt a szeretteikért teszik, Hogan egy alternatív képet mutatott be a melegek otthoni életéről.
Hogan 1970-ben a „The Advocate” című magazin, táplálkozási rovatvezetője lett, amely egy melegeknek szóló kiadvány Kaliforniában, de szinten egészen élete végéig (1976-ig) is írt cikkeket az „Auntie Lou Cooks”-ban.
Viber véleménye szerint, Hogan stílusára inkább jellemző, az „idősebb meleg” stílus, aki cikkei által visszatükrözi a melegek korábbi évekbeli életét.
Még a „The Gay Cookbook”-ban is, Hogan félig viccesen, félig vágyakozva írja le az 1920-as évekre jellemző formális vacsorákat és estélyeket, valamint a meghurcolásokat, miközben említést tesz arról, hogy az 1960-as években sokkal lezserebben lehet élni, mind szexuális- és étkezés terén.
Az LMBT fiatalabb generációja számára, Hogan derűs homoszexuális nézőpontjai már elavultak.
Az 1970-es években meleg szabadságjogi aktivisták kigúnyolták ezt a fajta meleg kultúrát, és Hogan látásmódját túlságosan fogyasztóinak, és nőiesnek találták.
Ráadásul a „The Gay Cookbook” a fehér embereket célozta meg, és David Costain illusztrációi a kisebbséget faji karikatúrával ábrázolta.
A könyve valójában fehéreknek szóló könyv, ha csak azt nézzük, ahogyan a meleg kultúrát szemlélteti. Más szemszögből nézve a könyv több szempontból, jelentősen megelőzte korát, hiszen a melegek örömteli életét érzékelteti, egy elnyomással teli korszakban.
Könyvében és cikkeiben nemcsak a melegek társaságát, vagy a melegek közösségi életét ünnepelte, hanem a melegek szexualitását is.
Hogan szerint, egy egyéjszakás kaland is befejeződhet egy házi készítésű omlettel.
Igaz, nehéz megmondani, hogy milyen ember is volt valójában Hogan, de az biztos, hogy olyan, akit boldoggá tett az, hogy a melegek világának része lehet, hisz csak egy olyas valaki tudta megírni a „The Gay Cookbook”-ot.
