Vidéki melegeket kérdeztünk arról, hogy hogyan élik meg melegségüket, és hogyan tudnak önmaguk lenni vidéken a mindennapokban?
Egy kis faluban melegként élem mindennapjaimat - meséli a 15 éves középiskolás fiú Károly, aki egy Debrecen mellett él.
Elég régen rájöttem, hogy én más vagyok, úgy kb. 5-6 évesen, amit végig titkoltam, míg iskolát nem váltottam 13 éves koromban.
Új embereket ismerhettem meg, akik elég közel kerültek hozzám. Nekik megnyíltam és elmondtam, hogy meleg vagyok, és ők segítettek abban, hogy elfogadjam magamat így ahogy vagyok, mások véleményével nem foglalkozva éljek úgy, akinek igazából születtem.
Aztán telt-múlt az idő és rájöttem, hogy igazuk van. Miért éljek úgy, ahogy mások akarják? Miért ne vállaljam fel saját magamat? Miért érdekel mások véleménye? Állandóan ezek a kérdések kattogtak bennem. Végül arra az elhatározásra jutottam, hogy mindent hidegen hagyva mások véleményével nem foglalkozva felvállalom magamat.
Persze voltak emberek, akik emiatt elfordultak tőlem, de erre számítottam. Felkerültem középiskolába és legelső nap tisztáztam, hogy én meleg vagyok, és meglepő módon örültek az őszinteségemnek. Persze vannak emberek, akik ezt nem tolerálják és napi szinten beszólnak a suliban, vagy az utcán, de ez mind csak erősít.
Patrik a 21 éves debreceni egyetemi hallgató szerint vidéken melegnek lenni sokkal nehezebb mint Budapesten vagy akár nyugaton.
Az emberek nem elég felvilágosultak, s ehhez még az ország kormányzati kommunikációja is rossz példát mutat, amit még erősítenek is az emberekben a nyitottság és megismerés helyett.
Úgy gondolom, hogy szűk körben mindenki meg tudja találni azt a társaságot, ahol önmaga tud lenni és nem kell szégyenkeznie. Remélem, ez egyszer eljut olyan szintre, hogy már nem is kell, hogy téma legyen hazánkban a szexuális orientáció kérdése, mert nem az alapján fogják megítélni az embert!
