A cím jelen esetben nem egy alacsony költségvetésű horrorfilmet takar, hanem egy nagyon is létező helyet, mely közelebb van hozzánk, mint gondolnánk.
A Bükk hegységet valamelyest ismerők, már nyilván bőszen bólogatnak, hiszen nevezett hely Hollós-tető és Répáshuta között, a Hór völgyben található. Itt alussza fenyvesektől körülölelt álmát az egykor Gyertyánvölgy névre hallgató település, a bükki kísértetfalu.
A környéket kevéssé ismerő túrázó, a bükkszentkereszti elágazástól (Hollós-tető turistaház) Tebe puszta felé tartva egyszer csak egy valaha emberlakta telep nyomaira bukkan. Épületeknek ugyan már nincs nyomuk, azokat az idő vasfoga elpusztította, ám megtalálhatjuk néhány régi pince bejáratát (bemerészkedni csak a legbátrabbaknak ajánlott), a közeli dombtetőn az egykori harangláb maradványait, s viszonylag érintetlenül a régi temetőt, melynek legfiatalabb sírja is 1926-os dátumot visel.
Anélkül, hogy hosszas történelmi kitekintésbe bocsátkoznék, azért néhány szóban azért emlékezzünk meg Gyertyánvölgy születéséről, majd hanyatlásáról, s annak legnagyobb alakjáról, a cseh származású, Schusselka Gusztávról és családjáról. A mester az 1800-as évek közepén lett bérlője a területnek, és a hutának (üvegöntő kemence), mely egyike volt a környék három nagy üvegműves üzemének. Virágzó élet folyt itt, a legjövedelmezőbb években közel hetven családnak adott a település otthont és megélhetést.
A gazdasági hanyatlás azonban ezt a világvégi kis falut és utolérte és bizony fel is emésztette. Az újrakezdésre voltak kísérletek, kezdeményezések, még az 1900-as évek első felében is, de ezek rendre kudarcot vallottak.
Az egykori üvegöntő kemence helyén néhány évtizeddel ezelőtt, mikor boldogult ifjúkoromban először ott jártam, kitartóan ásva még egész komoly üvegleletekre lehetett bukkanni, mint például egy kerek, zöldes árnyalatú üvegdarab, melyek jól kivehető volt az 1880-as dátum.
Néhány évvel ezelőtt, mikor újból felkeresetem Gyertyánvölgyet, némiképp elszomorodva tapasztaltam, hogy meglehetősen – csúnya szóval élve – elturistásodott. Ez egyrészt nagyszerű, hiszen vétek egy ilyen különleges és csodálatos helyet csak úgy átadni az enyészetnek. Örömmel tapasztaltam, hogy táblák és történeti leírások kerültek kihelyezésre, a temető szép, új kerítést kapott, a régi kemencét újraépítették, köré fedett pihenőhely épült.
A bátrabbak és megfelelő gépjárművel rendelkezők még autóval is megközelíthetik a helyet, bár ez a kezdetleges útviszonyok miatt a legkevésbé sem javasolt, illetve jómagam, természetjáróként egyébként sem nézem jó szemmel – bocsássák ezt meg nekem – amikor lusta turisták autói szentségtelenítik meg az erdőt.
Szóval, a kísértetfalu kicsit újraéledt, s vált ezzel családok, baráti társaságok kedvelt kiránduló-, és pihenőhelyévé.
Ami miatt a másik szemem mégis sír kicsit, az az, hogy ezáltal pont az a bizonyos misztikum és kellemes borzongást keltő hatás veszett el, ami miatt anno úgy szerettem idejárni.
Schusselka Gusztáv és családja azonban kétséget kizáróan megérdemlik, hogy emlékük éljen, életük és munkájuk gyümölcse fennmaradjon az utókor emlékezetében.
S ki tudja? Így talán már tovább kísérteni sem lesz kedvük…
