A Budai-hegységben, a Zsíros-hegyen kirándulva nem csak Solymár és környéke gyönyörű panorámáját csodálhatja meg a szemfüles túrázó, de felfedezhet egy különleges kis vasajtót is, a sziklafalba épülve, melynek látszólag semmi keresnivalója nincs ebben a környezetben.
Míg múlt héten feltörtünk a magasba, a Tátra bércei közé, addig most egész más irányba, be a hegy mélyébe, le a földfelszín alá igyekszem elkalauzolni a kedves mozogni vágyókat.
Elsőre még azt is hihetné az ember, hogy Tolkien világába csöppenve, épp egy hobbit ház bejáratánál áll. E mögött az ajtó mögött azonban nem egy apró család takaros kis otthona rejlik, hanem az Ördöglyuk névre keresztelt barlang.
Aki nem akar sokat utazni, viszont kalandra, kihívásra és egy életre szóló élményre vágyik, annak gondolkodás nélkül azt javaslom, látogassa meg ezt a helyet! Egyedül klausztrofóbiásoknak nem ajánlott, hiszen itt nem egy aggteleki, vagy pálvölgyi sétáról van szó, hanem 2-4 órás (attól függően, hogy a rövidebb, vagy a hosszabb túrát választja az ember) hason csúszásról, sárban kúszásról, szűk helyeken átevickélésről. Ezáltal persze overáll és kobak (sisak) szükséges. Ezt a túrák szervezői biztosítják is, hisz kitalálható, hogy a barlangba nem lehet csak úgy ki-, és bemászkálni, csakis előre egyeztetett időpontban, hivatásos vezetővel látogatható. Hogy nagyon koszosak leszünk, az garantált, úgyhogy érdemes lábbeliből is olyat választani, aminek ez kevésbé árt és lehetőség szerint vízhatlan is.
Kiépített világítás sincs, úgyhogy fejlámpa használata – amit egyébként a szervezők szintén biztosítanak – elengedhetetlen. A barlangi sötétség ugyanis nem a hagyományos értelemben vett sötétség. Ennek jelentését én is csak akkor értettem meg, amikor az Ördöglyukban volt szerencsém megtapasztalni. Az egyik, két szakasz közötti pihenő alkalmával, vezetőnk megkért minket, hogy valamennyien kapcsoljuk le a fejlámpánkat. Szerette volna bemutatni azt a bizonyos különbséget, amit néhány perccel később már magunk is megtapasztaltunk.
Amikor bent maradunk egy sötét szobában, vagy akár kint a szabadban, a szemünk egy idő után hozzászokik, alkalmazkodik a helyzethez, felveszi annak a minimális fénynek a hatását, amit az agyunk talán nem is érzékel, de azért mégis ott van. Így, ha türelmesen várunk, rövid idő elteltével látni fogunk egy keveset.
A barlangban nem így van. Itt a sötétség teljes. Fény, melyhez a szem hozzászokhatna, a legcsekélyebb sem szűrődik sehonnan. Várhatunk percekig, órákig, akár napokig is, a sötét, sötét marad. Néma, mozdulatlan és áthatolhatatlan. Félelmetes, ám mégis csodálatos! Egyike azoknak a dolgoknak az életben, amit meg kell tapasztalni.
A túra, maga: Mint már utaltam rá, kétféle opció közül választhatunk, van egy rövidebb, kb. másfél órás, és egy jóval hosszabb, 3-4 órás változat. Nyilván a rövidebbel érdemes kezdeni, aki ezt végigcsinálja, az úgyis el fog menni a hosszúra is.
A vasajtón belépve, lépcsősor vezet a mélybe, itt még alig különbözik a túra egy sima, „sétálós” barlangtúrától. A lépcső aljára érve azonban megtorpanunk, és kicsit tanácstalanul nézünk körül, egymásra, majd a vezetőnkre. El sem tudjuk ugyanis képzelni, hogy merre tovább… A terem, amibe érkezünk olyannak hat, mintha egyetlen kijárata az a lépcső lenne, amin megérkeztünk.
Vezetőnk mosolyog, nyilván nem először találkozik ilyen tekintetekkel, s jobbra mutat, egy aprócska résre a falon, melyet eddig észre sem vettünk. Pedig arra folytatjuk utunkat. És így tovább, teremről teremre, hol hason, hol háton, hol négykézláb. Egyre jobban élvezzük, egy-egy megállónál már előre találgatjuk, vajon melyik, elképzelhetetlenül szűk nyílás lesz a következő, amin át fogunk menni?
A barlang, mint minden barlang, télen-nyáron látogatható, hiszen a belső hőmérséklet állandó. A ránk váró kalandok sokaságát még hosszasan lehetne ragozni, de nem teszem.
Inkább tanácsolom, mindenki járjon utána maga! Megéri!
