A közlekedés Berlinben viszonylag hamar helyreállt. A múlt csütörtöki viharban 7-en vesztették életüket Németországban, de többen megsérültek, a rájuk dőlő fáktól és egyéb dolgoktól, amiket a házakról sodort le a szél.
Mintha egy kalandtúrán vettem volna részt. Valószínűleg az egyik legérdekesebb randimat fogom most elmesélni.
Épp az Alexanderplatz-on voltam, amikor a vihar elérte Berlint. Kiadtak előző este figyelmeztetést, de annyira nem törődtem vele, holott a lakosságot nyomatékosan kérték, hogy maradjanak otthon. Egész nap intéztem az ügyeimet a városban, majd az Alexon vártam egy 31 éves magyar pasit, akivel aznapra volt megbeszélve randi. A térre érkezve az éppen aktuális fesztivál résztvevőin már zavartság látszódott.
Az Alexen mindig van valami rendezvény jelen esetben az Oktoberfest, de már a Karácsonyi Vásár előkészületei is látszódnak. A szél süvített és verte a környező épületek ablakait. Félelmetes volt, ahogy az éttermek előtt a nagy összecsukott, betonlapokkal rögzített ernyők eldőltek.
Szerencsére senkinek nem lett baja körülöttem. Más választásom nem volt, mint várni a ma esti randimat a tér melletti pályaudvaron. Miközben a közlekedés az orrom előtt kezdett leállni az s-bahn, a srác közölte, hogy késik, mert alig fér fel az U2-es metróra.
Gondoltam megvárom odalent a metróperonon, de erről a szándékomról hamar letettem amikor láttam, hogy alig lehet elférni az egyébként széles várakozóhelyen.
Mire a srác megérkezett a vihar javában tombolt kint. Az Alextől az út a lakhelyemre átlag 30 perc, hála az U5-nek és az S5-nek. De az S5 nem járt, az U5 is csak a felszín alatt, csak a Tiergarten-ig, onnan gondoltuk busszal megyünk, de kiderült, hogy se busz, se villamos nem jár. Persze a metróra se keveset vártunk, azért összeölelkeztünk, és váltottunk pár csókot a metrókocsiban. Jó érzés volt, hogy annak ellenére, hogy alig fértünk el, gyakorlatilag egymás karjában utaztunk csókolózva és a kutyát sem érdekelte körülöttünk.
A pasi sem egy „anyámasszony katonája", simán legyalogolt velem cirka 5 kilométert szó nélkül. Poénosan megjegyezte, hogy ha 10-et kellett volna menni bizony eléggé hisztizett volna. Jó kérdés, hogy miért nem fogtunk taxit. A válasz egyszerű, mert az utak is be voltak dugulva. Egyrészt rengeteg fa kidőlt és mi is mint egy erdőtúrán néha átmásztunk rajtuk, másrészt rengetegen akartak hazamenni autóval, taxival, így dugók alakultak ki.
Romantikus volt kéz a kézben sétálni az 1-es út mentén, néha ott is elcsattant egy-két csók, de nem érdekelte a többi embert, aki velünk együtt gyalogolt.
