„Nem tudsz lemondani ezekről a késztetésekről?” Rámosolyogtam szelíden anyámra, és megkérdeztem tőle, hogy az kinek lenne jó, ha emiatt diliházba kerülnék?” Több ellenvetése nem volt a melegséggel kapcsolatban. Hogyan zajlott az előbújás a Kádár-rendszerben a feleség, a szülők és a gyerekek előtt? És, ha a másik apuka ment a gyerekekért az iskolába? Egy nős meleg férfi vallomása következik.
Életem első fiúszerelmével lebuktam a családom előtt, amikor 30 éves voltam. A feleségem már hamarabb tudott a melegségemről. Senki sem táncolt örömében. Ők eleinte nem voltak olyan büszkék, mint én! Hiszen nagyjából úgy fest az ilyen helyzet, hogy én a melegségnek szinte csak az örömét zsebeltem be, míg ők másságomat kellemetlenségnek érezték. Ebben a válsághelyzetben el kellett gondolkodnom, hogy mi a fontosabb? A heteroszexuális családmodell, vagy az ember saját vágya és önmaga megtalálása és megvalósítása.
Amikor eljutsz oda, ahová én is, hogy „ha százszor újrakezdeném, akkor is pontról pontra mindent ugyanígy csinálnék és vállalnék”, akkor kompromisszumokat kell kötni, és jöhet a megfelelő módszer megtalálása ahhoz, hogy nekem se kelljen lemondanom a végre megtalált meleg énemről, de a családom tagjait se kényszerítsem egy tőlük idegen és számukra kényelmetlen helyzetbe.
Csak a lehetőséget vártam, hogy ne kelljen többé hazudnom nekik. 28-29 éves koromban, már fél éve gyakorló meleg voltam, amikor eljött az a pillanat, amikor szokásunkhoz híven nejem elmesélte nekem különös álmait. Engem álmodott előző éjjel félreérthetetlen helyzetben egy férfival. Most, vagy soha gondoltam! Egyikünk sem engedte el a témát. Hol én léptem egyet, hol ő. Amikor végül elhangzott részéről az a mondat, amire vártam: „nézd, ha volt is ilyesmi, nem gond, hiszen jól megvagyunk, nem lenne semmilyen változás köztünk”, akkor végre kimondhattam: „igen, volt ilyen élményben részem, és még lesz is”.
Feleségem először teljesen kiakadt. Nem értette, ha egyszer meleg vagyok, akkor miért ragaszkodom továbbra is hozzá? Évekkel később meg azt nem értette, hogy miért vagyok egyre nyíltabb és büszkébb meleg. Mintha bizony kötelező és egészséges dolog volna a melegségem szégyellése. Megmagyaráztam neki, hogy engem nem valamiféle baleset ért, engem nem elcsábítottak, hanem végre ráleltem arra az útra, amit tudat alatt már régtől kerestem, s ami az életképem hiányzó láncszeme volt. Ne lebeszélni próbáljon erről az útról, inkább találjuk meg együtt az ilyetén működés új rendjét.
Nejem éppen indulni készült a kislányunkkal tornára, így még csak ki sem sírhatta magát. Viszont mire hazaértek, addigra már józanul átgondolta és higgadtan közölte az új családmodellt: csináld, ha jólesik, de lehetőleg ne hozz haza senkit és semmit! Azaz vigyázzak a betegségekkel.
Az egyezségünk után jól működött az életünk, a második gyermekünket már ennek tudatában vállaltuk. Párhuzamosan folyt a szexuális életem feleségem és férfiak ágyában. Mindkét fenti szabályt megszegtem többször. Egyrészt ha nem volt más búvóhely, bizony felvittem éjjelente a szobámba egy-egy férfit, akit aztán nem mindig tudtam hajnalban az utcára csempészni. Olyankor nejem terelte a gyerekeket a belső szobába, hogy ne találkozzanak alkalmi szeretőimmel.
Nyilvánvaló volt mindkettőnk előtt, hogy az élet és az ember természetét nem lehet megerőszakolni! Az elfojtás úgyis megbosszulná magát, hát inkább békés, célszerű megoldásra van szükség.
Aztán emlékszem anyám naiv felvetésére: „Fiam, az rendben van, hogy ilyen vagy, de muszáj eszerint is élni? Nem tudsz lemondani ezekről a késztetésekről?” Rámosolyogtam szelíden, és megkérdeztem tőle, hogy az kinek lenne jó, ha emiatt a diliházba kerülnék?” Több ellenvetése nem volt.
A testvéreim és azok gyermekei, házastársai sem értetlenkedtek. Mindent tudnak, néha szóba is kerül a dolog. Fiatalabbik nővérem korán meghalt, lányainak én vagyok a keresztapjuk, az esküvőjükön én voltam a tanújuk is. Ők büszkék rám és szeretnek!
Tisztában voltam azzal, hogy előbb-utóbb gyerekeim előttük is óhatatlanul lebukom, hát úgy intéztem, hogy ez ne idő előtt, és ne pofonszerű hirtelenséggel következzen ez be. Azzal, hogy szándékosan némi bepillantást engedtem nekik az életembe és baráti körömbe, el-elszórtam olyan információcserepeket, amelyeket később aztán szép lassan összerakhattak maguknak.
Mindketten 13 éves korukban jutottak el arra a szintre, hogy felismerték, miért van olyan sokszor nálunk Gábor bácsi, aki gyakran segített nekik a leckeírásban, s aki annyiszor ment eléjük az iskolába-óvodába, hogy a pedagógusok éppenséggel az édesanyjuk szeretőjeként könyvelték el a csinos férfit.
Ha tudták volna a valóságot… Nos, a gyermekeim nem hülyék. Az ő ébredésükre számítanom kellett, így maguktól rájöttek, hogy ez bizony szerelem köztünk. Kisebb-nagyobb belső háborgás után mindketten helyére tették a jelenséget, és megtanultak azzal együtt élni. Természetes, hogy a felismerést követő néhány évben mindkettőjükkel való kapcsolatomban volt némi megfeneklés, de annyi jót kaptak tőlem és annyi időt töltöttem velük az eltelt évek alatt, hogy a viszonyunkban mélyebben és visszavonhatatlanul kapott hangsúlyt a szeretet és a ragaszkodás.
Odáig jutott ez a vállalás, hogy amikor rendkívül csinos lányom a fiatal örömhabzsoló időszakában volt, csak annyit mondott nevetve megrántva a vállát, hogy „apám vére vagyok”. És éppenséggel annak alapján döntött arról, hogy újonnan megismert férfival komolyabban összegabalyodjon-e vagy sem, hogy adott pillanatban kitálalt neki rólam mindent. Ezt követően figyelte az illető reagálását: ha szeme sem rebbent és nem hagyott alább a lelkesedése, akkor szerencsésen átment a vizsgán. Ha viszont szabódni kezdett és akadékoskodott, menthetetlenül elbukott. Olyankor a következő randevúra már nem is került sor!
Ma már mindkét gyermekem felnőtt heteroszexuális, és megtalálták végleges társukat, akik ugyanúgy kötelezően tudnak mindenről. Feleségemtől pedig már rég külön élek.
