Rózsa Milán Magyarország legismertebb melegjogi aktivistája volt. Sajnos egy tragédia miatt csak múltidőben beszélhetünk róla. Rövid élete példa lehet számunkra, amiből tanulnunk kell. Azonban Milán halálával különböző legendák is szárnyra kaptak, többek között az, hogy meggyilkolták. Ennek járok most utána. Egy biztos, amit leírok, az nem feltételezés, vagy pletyka.
"Olyan helyes pofikája volt, kizárt dolog, hogy öngyilkos lett" - ezt a mondatot szó szerint hallottam nem egy ember szájából. Persze ezek az emberek nem ismerték őt, csak láttak valamit a híradásban és az alapján alkották meg véleményüket.
Most eltekintve attól, hogy került be az aktivista körbe, inkább arról az időszakról szeretnék beszélni, amikor már ott volt.
Magabiztossága, fellépése, munkabírása egyszerűen lenyűgözött, és tényleg elvégezte azt a feladatot, amit rábíztak. Volt, aki csak beszélt arról mit kell csinálni, de ő el is végezte a rá bízott feladatokat, sőt túl is szárnyalta azokat. Kellett egy ilyen ember, hogy felrázza a régi poros, megfáradt öreg aktivista közeget. Sajnos ennek viszont nagy ára volt, mert jóval később számunkra is nyilvánvalóvá vált, hogy komoly lelki problémái voltak Milánnak.
Ezzel eleinte nem törődtünk, hiszen annyi embernek vannak saját belső feszültségei. De neki ennél is jóval súlyosabb problémái voltak. Nem figyeltünk a jelekre, talán kapacitás se volt erre. A folyamatos dühkitörései szinte mindennapossá váltak, csak úgy a semmiből, vagy a koffeintabletták szedésétől.
Kezdetben csak ennyit tudtunk, de az együttműködést már ez is nagymértékben megnehezítette. Igazából ezt csak a közvetlen munkatársai észlelték. Ha valakinek ezt elmondtuk, az legyintett és csak annyit mondott, hogy " de olyan szép és milyen érthetően elmondta a melegséggel kapcsolatos dolgokat a televízióban".
Halála hideg zuhanyként ért mindenkit, bár aki látta a folyamatokat az számított rá. A számos öngyilkossági kísérleténél én is benne voltam a keresőcsapatban. Egyik alkalommal hagyott egy búcsúlevelet a lakótársa asztalán, aki azonnal riasztotta a közvetlen munkatársait. Egy kórházban találtuk meg, akkor szerencsére még nem volt késő.
Milán rendszeresen sérüléseket okozott magának. Vagdosta magát. Ha valami gondja volt nem tudta feszültségét másképp kezelni. Annyira üvöltözött egy önkéntessel egy sportrendezvényen, hogy még egy rendőr is odament hozzá. Az ilyen esetek sajnos gyakoriak voltak nála, így egy idő után az önkéntesek közelébe sem engedtük. Egy tüntetésen ez talán fel se tűnik, de egy komolyabb programnál igen. Tehetséges volt, de a belső feszültsége akadályozta, hogy jobban kiteljesedjen. Olyan volt, mint egy időzített bomba.
Mitől lehetett benne ennyi feszültség? Hogy lehet az, hogy valaki sikeres TV-interjú után a sínekre fekszik?
Milánnak is volt egy olyan korszaka, amikor nehezen vállalta fel önmagát, ráadásul külföldön olyan munkát végzet, ami után csak nehezen lehet a tükörbe nézni.
Naivitás lenne azt gondolni, hogy valaki ilyen előélettel komolyabb politikai, közéleti karriert tud befutni egy olyan országban, mint Magyarország. Szerinted a fejében ez nem fordult meg? Mi lett volna, ha ezt a választási időszakban tényekkel együtt nyilvánosságra hozzák? Hányan szavaztak volna rá?
Az életének másik brutális szakasza volt édesapjának öngyilkossága. Az apja állítólag azért lett öngyilkos, mert kiderült Milánról, hogy meleg. Ezt sem tudta feldolgozni.
Kértük, hogy járjon szakemberhez, de ezt a tanácsot vonakodott elfogadni. Nem gondolom azt, hogy ne akart volna változtatni, de szerintem egy sima terápia neki már késő volt. A magyar civil világnak meg pont az a baja, hogy képtelen kiszűrni ezeket az embereket, vagy csak túl későn.
Milán belső problémáit közvetlen környezetén vezette le és ez sokszor elviselhetetlenné tette. Emlékszem egy hölgy beszélgetni szeretett volna vele komolyabban. Mondta is neki, hogy mennyire mosolygós - mire Milán azt válaszolta, hogy „ez csak maszk” - ezen a hölgy teljesen ledöbbent.
Halála előtt már munkája sem volt. Aktivistaként Magyarországon nem egyszerű. A munkaadó, ha látja, hogy meleg vagy és kiállsz magadért, vagy fel sem vesz, vagy rövid úton elköszön tőled. Őszintén utólag nem csodálom, hogy már nem volt munkája sem. Ha nincs munka, nincs fizetés, a számlákat nem tudod fizetni, ételt nem tudsz venni. Ezek mind újabb feszültségforrások.
Utolsó előtti öngyilkossági kísérlete szeptemberben történt, pont mikor a csúcson volt.
Nagy ember volt, nagyszerű dolgokat tett, bár nem gondolom, hogy más aktivista kevesebb lett volna nála. Ha sokszor nehéz is volt vele, büszke voltam rá, hogy jó 3 éven át közvetlen munkatársa lehettem. Imádtam azt az erőt, ami benne volt. Kicsit olyan volt nekem, mint a testvérem. Amikor elment úgy éreztem, hogy a lelkem egy része is vele ment. Voltak dolgok, amiket csak mi értettünk, senki más.
Rengeteget gondolok rá és igyekszem emlékét ápolni, tisztelni. Ha most durván is hat, amit leírtam egyben biztos vagyok, hogy ő sem akarná, hogy felesleges legendákat körítsenek köré. De rövid élete példa lehet számunkra, amiből tanulnunk kell.
