Én a mai napig nem tudom elhinni, hogy Milán nincs közöttünk. Nem érdekelnek a száraz tények. Emlékszem a napra, mikor bemondta a rádió, hogy Milán nincs többé. Azt mondták öngyilkos lett, állítólag depressziós volt. Azt hiszem, soha nem fogjuk megtudni, hogy mi lett veled Milán azon a végzetes 2014 november 6-án.
Milán életéről színdarab készült, melyet július 4-én, kedden 19.30-kor mutat be az Átrium. Az előadást Pass Andrea rendezte és a PanoDráma alkotócsapata vitte színre, A csodát magunktól kell várni címmel. Ennek apropóján beszéltem egy baráttal, a nyíltan meleg politikussal, Barabás Richárddal.
-Mikor jöttél rá, hogy meleg vagy? Hány éves voltál?
-Ez egy hosszú folyamat volt. Ha így vissza kellene emlékezni, akkor természetesen már óvodás koromban is voltak erre utaló jelek. Körülbelül 19 éves koromban indult el ennek a feldolgozása, 23-24 éves koromra fogadtam el nagyjából, és akkor indult el az, hogy elkezdtem erről egyre többet beszélni.
Néhány évvel ezelőtt, mikor már közszereplő illetve aktivista politikus voltam, Rózsa Milán nagyon erősen tolta azt, hogy „-Miért nem állsz ki? -Miért nem coming outolsz? -Miért vagy gyáva?” -kérdezte tőlem.
Akkor az volt bennem, hogy majd ha megfelelő lesz az idő. Aztán rájöttem, hogy nincs olyan, hogy majd ha megfelelő lesz az idő. Mert, ha lenne ilyen, akkor nem kellene coming outolni, mert mindegy lenne. Beállítom a Facebookon és kész. De nem ennyire egyszerű. (…)
Nagy szükség lenne ma Milánra. Máshol tartanánk, ha itt lenne. Engem nagyon megviselt az ő halála. Milán nagy hatást gyakorolt az én comin outomra, és az a legnagyobb baj, hogy most nincs itt velünk!
Mi vagyunk itt helyette. Lehet, hogy nem vagyunk olyan jók, olyan ügyesek, erősek és tehetségesek, mint Milán volt, de a mi felelősségünk, hogy ezt a világot, amiben élünk jobbá tegyük. Azt a munkát, amit Milán elkezdett és erősen képviselt, akkor tudjuk leginkább megtisztelni, ha ugyanolyan elánnal és nyíltsággal, egyenes beszéddel folytatjuk. Mert ez az egyetlen, amit tehetünk.
Ősztől a Trafó Kortárs Művészetek Háza A csodát magunktól kell várni című Rózsa Milán életét bemutató színdarabbal kezdi szeptember 5-én az új évadot.
Milán öngyilkos lett. Bipoláris személyiségzavara volt, ami sok vele dolgozó közeli munkatársának, ismerősének csak jóval később lett nyilvánvaló. Ez a súlyos betegség, és mellette az aktivizmusban ránehezedő nyomás vezetett több öngyilkossági kísérletig, majd a végzetes napig.
Tettei példák számunkra, ezt senki sem vitatja el, de azt is látni kell, hogy ennek hatalmas ára volt és segítséget (pszichológiai, majd kórházi) nagyon nehezen fogadott el. Milán tragédiája egy sor kérdést vet fel. Azok akik észrevették miért nem vették észre korábban, hogy baj van? Kitudja-e szűrni a hazai aktivizmus a soraiból, van-e kapacitásuk rá, hogy kiszűrjék, ha valaki komoly mentális problémákkal küzd? A hatalom mennyire felelős egy ilyen komoly betegség kialakulásában, vagy súlyosbításában?
