Kolozsváron szombaton volt az első pride. A polgármesteri hivatal eljátszotta a mesebeli okos leány példáját: meg is engedte a pride-ot meg nem is, volt is nyilvánosság meg nem is. Két tucatnyi tüntetési kérelem visszadobása után, találtak egy helyszínt a Szamos partján. A csendőrség meg megmutatta, mi lesz akkor, ha a nyilvánosság elé lépnek a melegek.
A kolozsvári pride-nak, mint minden pride-nak, a nyilvánosság lett volna az egyik fő célja, éppen azért, hogy a melegek megmutassák magukat, hogy léteznek, és hogy nem holmi fiktív kisebbség követeli magának a jogokat.
A kolozsvári polgármesteri hivatalt nem először hatja át a félelem a város polgáraitól, hogy nehogy túlságosan progresszív legyen hozzájuk képest.
A pride, aminek kapcsán az újfasisztáknak engedélyt adnak a város román lakosságának szimbolikus főterére, mintegy ezzel összekapcsolva a hazafiságot a homofóbiával -, a melegek jogaiért felvonulókat pedig elrejtik a város egyik legcsendesebb zugába, annak is a kertvárosibb részére.
A felvonulást pedig - hiába a több száz ember - a járdára kényszeríti a csendőrség, nehogy annak a tíz autósnak, aki ott elhaladt, öt percre meg kellene állni, vagy sávot kellene váltania.
A városvezetés nem először csinálja azt, hogy mintegy atyai mosollyal megsimogatja az újfasiszta buksiját: a magyar- és zsidó- meg újabban bevándorlóellenes, újlegionárius mozgalom rendszeresen kap engedélyt a város fő utcáin gyűlölködni.
De sokkal súlyosabb tünetekre mutat rá az, ami a Reactor színházi tér kezdeményezőjével, Oana Mardare színésznővel történt, aki fogta magát és a pride után elment az ellentüntetőkhöz meghallgatni, hogy a „normalitásért” protestálók miről és hogyan beszélnek. Majd amikor az egyik szónok azt mondta, hogy a melegfelvonulók szemérmetlenek voltak, ő bekiabált, hogy ez nem igaz.
Ami ezután következett, az a lehető legijesztőbb: rövid szóváltás után, miután nem akarta elhagyni a teret, a csendőrök (későbbi közleményükben azt mondták, hogy az ő védelmében), leteperték, kicsavarták a karját, és betuszkolták egy furgonba, majd elszállították a kapitányságra.
Az incidensről készül felvételeken jól látszik, hogy mindezt a neonácikkal teljes egyetértéseben, akik biztatják a rend őreit, hogy intézkedjenek, hiszen a színésznő provokál, és nem része a “mítingjüknek”. Azaz amennyiben közterületen tartózkodva felhívod a figyelmet arra, hogy egy szónok hazudik, akkor te provokátor, rendbontó vagy.
Vagyis a rend mostanság Kolozsváron az, ha a város egyik legnagyobb terén gyűlölködők tucatjai kiabálhatják megafonba uszító hazugságaikat, és nem ők jelentik a veszélyt a városra nézve. Sőt, őket kell megvédeni egy biciklis színésznőtől, őt kell eltávolítani, hogy a normalitás büszke ifjai zavartalanul harsoghassanak tovább.
Néhány éve szállóigévé vált a budapesti pride után az a mondat, amit egy rendőr kiáltott a melegfelvonulást támadó magyar gárdás felé: “Ne dobáld a köcsögöt”.
Az erőszakszervek tagjai, a politikum ímmel-ámmal akarja megvédeni az állampolgárokat, amint azok kilépnek a vallás-nemzet retorikai ernyő alól. Az emberi jogok kiterjesztése, a másság elfogadása afféle nyugati hóbort mifelénk, nem tenne jót a megítélésünknek, ha hagynánk agyonverni a melegeket, szóval izzadva valahogy megoldjuk, hogy felvonulhassanak, de azért vigyázunk rá, hogy érezzék, esélytelen, amit el akarnak érni, esélytelen a párbeszéd is, egyáltalán nem kíváncsi rájuk senki.
A polgármesteri hivatal elérte, hogy “otthon vonuljanak fel, a négy fal között”, a csendőrség meg megmutatta, mi lesz akkor, ha a nyilvánosság elé lépnek, és párbeszédet kezdeményeznek: ellenségnek tekintendők.
A cikk Kulcsár Árpád A Pride megmutatta: súlyos gondok vannak Kolozsváron, és nem amiatt, mert felvonulhattak a melegek - a Transindex.ro portálon június 2-án megjelent írásának szerkesztett-rövidített változata.
