A 64 Vármegye – nem meglepő módon – idén is megpróbálja betiltatni a pride-ot. Most azonban felvettek a repertoárjukba egy új érvet: hogy a melegek között is vannak, akik nem támogatják a felvonulást. Ez olyasmi, amit más ellenzőktől is gyakran hallunk, és érdemes kicsit átgondolni, hogy megfelelő választ tudjunk adni rá.
Egy pillanatig sem vitatom, hogy vannak „a melegek között” - bármit is értsünk ez alatt - olyanok, akik különböző okokból nem támogatják a pride-ot. Például nem érzik úgy, hogy közük van hozzá – ahogy egy olyan roma fiatal, akit nem foglalkoztat a felsőoktatásban előforduló diszkrimináció, mert nem kíván továbbtanulni, vagy egy vidéki kerekesszékes, aki nem áll ki a budapesti középületek akadálymentességéért, mert ő maga sosem jár a fővárosban.
Persze aktivista szemmel nézve ezek az emberek is támogathatnák társaikat, de fogadjuk el, hogy nem mindenkiben van meg ez a fajta csoportszolidaritás.
Van, aki jobban örülne, ha nem kerülnének be az LMBTQ emberek a köztudatba, mert így könnyebben elhitetné környezetével, hogy „mi csak jó barátnők vagyunk, anyagi okokból lakunk együtt.” A pride célja persze pont azoknak az előítéleteknek a megszüntetése, ami az ilyen rejtőzködés mögött állnak, ez azonban nem megy egyik napról a másikra, és érthető, ha a példánkban szereplő leszbikus pár inkább a jelenben a biztonságot választja.
Az is előfordul, hogy egy kisebbség valamely tagja is magáévá tette a csoportja elleni előítéleteket. Néhai nagyanyám például annyira nem bízott a nők autóvezetési képességeiben, hogy nem volt hajlandó női sofőr mellé beülni. De nehezen tudom elképzelni, hogy valaki a parlamentben a nők jogosítványának elvételét indítványozná azon a címen, hogy Béres néni - nőként - is ezt szorgalmazta.
Talán erőltetettnek tűnik a párhuzam, de egyes közel-keleti országokban ténylegesen vitatéma a nők autóvezetésének joga, és amilyen nevetségesnek tűnik ez a mi számunkra, olyan értetlenül áll egy holland vagy dán az előtt a vita előtt, hogy engedélyezzék-e a pride-ot. És persze millió más oka is lehet, amiért egy nem heteroszexuális vagy nem cisznemű ember nem támogatja a pride-ot.
Őszintén szólva, azonban az engedélyezés szempontjából teljesen mellékes, hány LMBTQ ember nem akar felvonulni. A lényeg az, hogy vannak, akik igen, és erre a gyülekezési szabadság értelmében joguk van.
Budapest utcáin minimum havonta zajlanak olyan tömegrendezvények, amelyek akár bizonyos utcák lezárásával is járnak, mint a Békemenet vagy az Autómentes Nap. Tudtommal ezeket mégse akarja senki betiltani. Magától értetődőnek vesszük, hogy emberek csoportjai rövid időre lefoglalhatják a város egyes utcáit – sőt, nemcsak az embereké.
Az Állatok Világnapján szervezett felvonulások résztvevői kutyákat vagy akár terráriumban hüllőket hoznak magukkal, sőt az egyik évben egy láma is végigsétált velünk az Andrássy úton, akit gondozója az esemény kedvéért kihozott az Állatkertből.
Mikor ugyanebben az évben azzal próbálták betiltani a pride-ot, hogy az Andrássy út nemzeti szimbolikus jellegével nem összeegyeztethető, gondolkodóba estem: ezek szerint nekem kevesebb jogom van a nemzet tereit elfoglalni, mint a lámának. Távol álljon tőlem, hogy a lámák jogait csorbítani akarjam, ahogyan az LMBTQ közösség sem szokott aktívan tiltakozni más felvonulások engedélyezése ellen.
Nem különleges bánásmódot akarunk, csak olyat, ami bármelyik másik embert (és lámát) megillet. Ha csak öt ember akarna felvonulni, egy demokráciában annak az öt embernek is lehetővé kellene ezt tenni.
